Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, ún. „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, lévén a Nyugat, s szellemi utódának, a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold (folyóirat) körül csoportosultak,mely lapnak 1946. és 1948. között társszerkesztője is volt; mindemellett munkatársa volt mind a Vigília, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.

Költészetén megfigyelhető a 40-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, mely ellenére nem tartozik a hagyományos értelembe vett, szakrális témájú, papírók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”). Lírai művein túl a próza és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg,1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése).Drámái először az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, közöttük mind egyfelvonásosakat (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek), mind hosszabb színművek lelhetőek fel. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.