Nyolc és fél hónappal a nagysikerű szegedi
MOL kvalifikációs világbajnokság után ismét megtelik élettel a
hétvégén, Szegeden a Maty-éri pálya. A olimpiai pótkvalifikációs
válogató és egyben felnőtt tájékoztató talán legnagyobb érdeklődéssel
várt versenyszámában, C-2 1000 méteren nagyon kiélezett csatára lehet
számítani, minimum 4-5 olyan egység áll rajthoz, akik között a
pillanatnyi forma dönthet.
Tulajdonképpen tavaly október óta
találgatják a sportág szakemberei, hogy melyik lehet az a férfi kenus
páros, amelyik képes lehet 1000 méteren pótkvalifikációt szerezni 2 hét
múlva Poznanban. Ősszel és tavasszal több hetes közös edzőtáborozás
után dőlt el, hogy ki-kivel vág neki a szezonnak.„5 új páros
alakult az őszi és a tavaszi edzőtáborokat követően, Tóth Márton és
Mike Róbert pedig az utóbbi évekhez hasonlóan idén is együtt próbál meg
kijutni az év legfontosabb világversenyére, vagyis az olimpiára –
meséli Hüttner Csaba, a kenu párosok felkészítését felügyelő utánpótlás
kapitány. - 3 nappal a válogató verseny előtt megmondhatatlan,
hogy a 6 egység közül ki lesz a legjobb, a párosok jó formában várják a
hétvégi megmérettetést. Tudom, hogy közhely, de a pillanatnyi forma fog
dönteni szombaton, nagyon szoros csatára számítok.A győztes
felelőssége hatalmas, hiszen a szakág jövője múlhat azon, hogy a C-1
1000 méteres versenyszámon kívül lesz-e magyar kenus a nyári játékokon.„Többször
elmondtam már, a kenus szakág jövője szempontjából hatalmas jelentősége
van annak, hogy a meglevő egy kvótánk mellé tudunk-e további
versenyzőket kvalifikálni Londonba. Abban biztos vagyok, hogy amelyik
páros győzni tud a hétvégén, annak van esélye a pótkvalifikációs
verseny megnyerésére, vagyis további olimpiai kvóták megszerzésére” –
mondja Hüttner Csaba.Szombaton reggel 9.30-kor a C-2 1000 méter
1. előfutamával kezdődik Szegeden a hétvégi olimpiai pótkvalifikációs
válogató, ennek a versenyszámnak a döntője pedig 16 órakor lesz. A
pótkvalifikációs verseny május 15-16. között zajlik majd Poznanban.Új egységek a C-2 1000 méter mezőnyében:
Kozmann György – Varga Dávid
Sáfrán Mátyás – Nagy Péter
Vasbányai Henrik – Németh Szabolcs
Széles Gábor - Sáfrán Mihály
Korisánszky Dávid – Korisánszky Péter
A hétvégi olimpia pótkvalifikációs válogató és egyben felnőtt tájékoztató műsora letölthető innen.
(Forrás: kajak-kenu szövetség)
0 Megjegyzések