Tényleg szextérképnek indult a legnépszerűbb magyar közösségi oldal? Átkozni kell-e Mark Zuckerberget a lájkgombért? Mit csinálna másképp, és mivel foglalkozik ma Várady Zsolt? Interjú a tízéves iWiW megalkotójával.

- Mi adta az ihletet ahhoz, hogy elkezdd feltérképezni az ismerőseid kapcsolati hálóját?

- Sokféle inger ért, amely végül elvezetett odáig, hogy elkezdjem a WiW-et fejleszteni. Például egy ismerősöm színes ceruzákkal rajzolta meg magának az ismerősei térképét, aztán a gimnáziumi szociometriai (a szociológia emberi kapcsolatokat vizsgáló ága - a szerk.) vizsgálatokat is ide sorolnám. Ezenkívül a kilencvenes évek végén találtam rá egy SixDegrees.com nevű amerikai oldalra, amelynek az alapgondolata ugyancsak az ismerősök feltérképezése volt.

- Kezdetben a WiW-re csak egy tag meghívásával lehetett belépni. Hány nap alatt nőtte túl a rendszer a saját ismerőseid körét? Mikor bukkant fel az első idegen?

- Kevesebb mint egy héttel az indulást követően megjelentek olyan emberek, akiket én már nem ismertem, de valamelyik ismerősöm ismerősei voltak, azaz nem teljesen idegenek. Egy hónappal a premiert követően gyűltünk össze nálam tizenhat ismerősömmel, mert akkor már lehetett látni, hogy ebből a szájtból valami nagy durranás lesz, annyira intenzíven bővült a felhasználók száma. Felmerült, hogy nonprofit egyesületként működjön az oldal, de végül úgy döntöttem, hogy álljon mögötte egy nyereségorientált vállalkozás. Egyrészt meggyőztek, hogy a webes fejlesztés nem olyan, mint egy piramis, hogy ha sok önkéntes adja bele a munkáját, akkor hamarabb felépül. Itt adott számú fejlesztő komoly, megtervezett, több hónapos munkájára volt szükség, amit nem lehetett nonprofit alapon megoldani. Másrészt pedig meg akartam hagyni a lehetőséget arra, hogy akár egyszer majd üzlet legyen belőle.

- A WiW 2002-es indulásakor még nem volt követhető példa előtted, nem léteztek hasonló szolgáltatások, a Facebook is csak két évvel később startolt. Mi az, amit utólag másképp csinálnál?

- Azt hiszem, nem nagyon van ilyen. Alapvetően fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a jó irány a WiW fejlesztésében, képes voltam akár hetente mást gondolni, és feltételezem, hogy a tulajdonostársaim is hasonló cipőben jártak. Nagyjából egy éven át lehetett fenntartani egy ténylegesen közösségi oldalt: ekkor még közös bulikat, számháborút, mikulásozást szerveztek a felhasználók, a Városligetben pedig élő kapcsolati hálót alkottak, tehát személyesen is sokan találkoztak közülük. Később egyre több ember csatlakozott, így az vált égető problémává, hogy milyen forrásból fogjuk magát az oldalt fenntartani, üzemeltetni, fejleszteni.
Olyan alternatív üzleti modellt szerettem volna, amely anélkül segített volna fenntartani a szájtot, hogy telepakoljuk reklámcsíkokkal - egyébként voltak ilyen próbálkozások, főként kulturális területen, buliszervezőkkel, de nem nagyon jött össze. Persze könnyű volt hangoztatni, hogy ne legyenek bannerek, miközben szembesültem azzal, hogy egy több százezer embert kiszolgáló oldalt nem lehet csak jófejségből működtetni. Tényleges és komolyan vehető befektetők az indulás utáni második és harmadik évben sem voltak sehol, pedig egy százezres, később milliós felhasználói táborral rendelkező közösségi oldal működtetéséhez profi fejlesztők, jogászok és rendszergazdák folyamatos munkájára, egyre komolyabb hardverháttérre van szükség, ez pedig egy csomó pénzbe kerül.
Mi igaz abból a legendából, hogy eredetileg azt akartad feltérképezni az oldallal, hogy ki feküdt le kivel?
Ez a lehetőség csak ötlet szintjén merült fel: vicces lett volna olyan hálózatot alkotni, amelyről le lehetett volna olvasni, hogy kinek kivel volt már szexuális kapcsolata. Ezt egyébként teljesen anonimizálva lehetett volna megvalósítani, azaz a felhasználók neve nem látszott volna a térképen, valamilyen egyedi azonosító lett volna látható helyettük. De azt rendkívül bonyolult lett volna megoldani, hogy a meglehetősen bizalmas adatokhoz senki, még a közösségi oldal működtetői se férhessenek hozzá, ezért elég hamar letettem róla.

- A te közösségi hálózatod két évvel hamarabb indult a Facebooknál. Mi kellett volna ahhoz, hogy most a WiW legyen világszerte ismert Mark Zuckerberg szájtja helyett?

- Zuckerbergék biztosan bátrabbak, rugalmasabbak, ügyesebbek és talán szerencsésebbek is voltak. Nekünk hátrányt jelentett, hogy a magyar nyelv kevésbé elterjedt az angolnál. Az USA-ban könnyebb lehetett pénzügyi befektetőt találniuk, a hazai lehetőségek ennél jóval szűkebbek. Az első években a teljes üzemeltetői stáb ingyen dolgozott a WiW-en, a pénz helyett a személyes munka volt az, amit a közösbe tudtak adni. A nem túl bőséges pénzügyi keretek miatt jóval lassabban tudtunk fejlődni, mint a Facebook, a kezdeti években mi még a felhasználóktól is gyűjtöttünk adományokat egy új szerver megvásárlásához. Összejött nagyjából százharmincezer forint, ami elég jó szám, de a gép, amire szükségünk volt, nagyjából egymillió forintba került. Volt egy felhasználó, aki leosztotta a szerver árát a felhasználók számával, és a rá eső költséget - 58 forintot - küldte el nekünk. Ez egyébként iszonyatosan jó felfogás volt, hiszen ekkor már külön vállalkozásként működött az iWiW, így némi ellentmondásba is kerültünk magunkkal: egy kft. miért gyűjt pénzt a saját működéséhez?

- Tíz éve egy csomó ember a WiW-en szerzett állást, barátot, barátnőt vagy találta meg a régi osztálytársait: bár még mindig négy és fél milliónál többen használják az iWiW-et, egy időben sokan otthagyták a szájtot. Miért ilyen hűtlenek a felhasználók?

- Ez teljesen természetes folyamat, nem nevezném hűtlenségnek, szóval nincs ezzel semmi gond szerintem. Találtak egy olyan szájtot, amely kedvükre valóbb, ezen nem nagyon kell mit szépíteni. Talán azért iratkoznak le, hogy lezárjanak valamit, ne kelljen figyelniük a beérkező üzeneteket.

- Dacára a sok ijesztgetős lánclevélnek, az iWiW és a Facebook is ingyenesen elérhető a felhasználók számára. Szerinted lenne értelme a reklámok és az adatok gyűjtése helyett előfizetési díjat szedni?

- Nekem úgy tűnik, hogy a végfelhasználók számára ingyenes szolgáltatási modell működik egyelőre. Egy olyan oldal esetén pedig, mint az iWiW vagy a Facebook, pedig tipikusan a felhasználóktól kapom azt, amiért felmegyek az oldalra, a többit - az egészet működtető rendszert, funkciókat - az ember hajlamos természetesnek venni. Ebből következtetve pedig, a havidíjas rendszer szerintem nem válna be, hiszen a havidíj fizetése nem garantálja, hogy az oldalt látogató felhasználóktól azt kapom majd, ami engem biztosan érdekel.

- Szerinted meg fogják unni az emberek a Facebookot is?

- Hú, nehéz kérdés, de szerintem igen, a Facebooknak is az lesz a sorsa, hogy megunják a felhasználók. Ez inkább csak egy érzés. Beszélgettem már pár barátommal, ismerősömmel erről, semelyikünk sem tudta megfogalmazni értelmesen. Sok minden előjött: például az, hogy a Facebook túl aktív felhasználást igényel, és azért lesz megunható. Szóval fogalmam sincs, de talán az emberek mindig szeretnek kipróbálni új dolgokat, ezért lehet, hogy nem tudnak sokáig fennmaradni ezek a dolgok. Nagyon nehéz újat csinálni a közösségi oldalak terén, az alapötlet továbbra is csupán az, hogy az emberek bejelölik egymást barátoknak, az összes többi funkció csak varázslat.

. Miért iratkoztál le a Facebookról?

- Összesen három hónapig voltam jelen az oldalon, még a múlt nyáron, aztán meguntam. Túl intenzíven áramlik róla az információ, én pedig ezt az óriási információözönt már nem tudom befogadni. Emellett pedig a Facebookon folyó eszmecserét leginkább illúziónak gondolom, hiszen mindenki a jófej oldalát mutatja, mint amikor az első randin találkozik valakivel.
Még a WiW indulása után volt néhány rádiós beszélgetés, ott hangzott el egyszer, hogy a WiW-et az élteti, hogy a kapcsolat visszaigazolásával arról kapunk visszajelzést, hogy létezünk. A Facebookon ehhez erősen hozzájön már az a visszajelzés is, hogy érdekesek vagyunk, a lájkgombok nyomogatásával mindenki képet adhat saját ízléséről az oldalon. A másik ok, hogy leiratkoztam, hogy tavalyig még Németországban éltem, ahol még inkább figyelemmel követik a Facebook felhasználásával kapcsolatban felmerülő aggályokat. Meguntam, hogy minden egyes módosítás után csomó idő kellett ahhoz, hogy megértsem, mit és hogyan kell beállítani, hogy továbbra is biztonságban tudjam az adataimat. Fontos azért megjegyeznem, hogy ettől függetlenül a Facebooknak nyilvánvalóan van egy csomó előnye, csak nálam valahogyan az előbb elmondottak nagyobb súllyal estek latba.

- Miért volt más a WiW, mint a Facebook? A lájkgomb szerinted az ördögtől való?

- A WiW alapjai sem voltak mások, inkább csak az jelent különbséget, hogy 2002-ben történt: ekkor még hatalmas újdonságnak számított, hogy mindenki a saját nevét használja. Magyarországon a WiW-en keveredett talán először egyértelműen a valódi és a virtuális tér, hiszen az életben meglévő barátságok, kapcsolatok képeződtek le. A Facebookon is saját névvel kommunikálnak az emberek, de ez mostanra már lerágott csonttá vált, így ez a funkció nem számít extrának.
Jött a lájkgomb, de az fura dolog, sokat lehetne róla beszélni, elmélkedni. Nem ismerek kutatásokat erről, nem akarok hülyeségeket mondani. A teljesen szubjektív véleményem az, hogy bár megértem, érdekes visszajelzés, hogy amit írok, vagy megosztok, az hány embernek tetszik, de én ezt is inkább az illúzió kategóriába sorolnám, mint az igazán fontos visszajelzés kategóriájába. Van, aki azt mondja, hogy a lájkgomb használata függőséget okoz.

- Láttad a Facebook-filmet? Észrevettél bármilyen párhuzamot köztetek és Zuckerbergék között?

- Láttam, és két komoly hasonlóság maradt meg bennem a filmből: a Facebook alapítói is irtóztak a hagyományos bannerektől, új típusú hirdetésekben gondolkodtak, és mi is folyamatosan felfokozott izgalmi állapotban voltunk a WiW folyamatos építgetése alatt. Az elején még minden kis változásra rengeteg reakció jött a felhasználóktól, nagyon figyelték az emberek, hogy milyen új funkciók érhetők el, sok javaslat érkezett, és szinte csak pozitív fogadtatásban volt részünk.

- Mi történt veled a WiW után, miért hagytad ott a szájtot? Mivel foglalkozol manapság?

- Azt hiszem, belefáradtam, valami újra volt szükségem. Kiköltöztem Berlinbe, és egy időre kiszálltam a webes fejlesztésből. Az elektronikával, programozható lapkákkal, mikrokontrollerekkel kezdtem ismerkedni. Ezeket viszonylag könnyű programozni, és nagyon érdekes dolgokat lehet létrehozni a segítségükkel, de ez már a hardverfejlesztés világa, nyomtatott áramköröket kell készíteni és tervezni. Különböző interaktív installációkat készítettünk az elektronikák alkalmazásával. Ez a projekt végül nem indult be annyira, mint szerettük volna, az okostelefonok pedig azóta a potenciális alkalmazási terület jelentős részét lefedik. Tavaly novemberben költöztem vissza Budapestre, és jelenleg kutyasétáltatással, illetve újra webfejlesztéssel foglalkozom.
Emellett pedig hat ismerősömmel, munkatársammal belekezdtünk egy cross-média csoport kiépítésébe. A cross-média jelentését nehéz definiálni, a lényege, hogy sokféle médiatípus ötvöződik egymással úgy, hogy mindegyik ugyanazt a témát, tartalmat meséli el. Mondjuk, képzelj el egy szórólapot, amelyre ha ráteszed a telefonodat, elindul egy videó arról, amiről a szórólap is szól. Létezett egy olyan projekt is, hogy egy nagy darura kötöttek egy nagy nyilat, és SMS-ben tudtál küldeni egy megadott telefonszámra egy városnevet, ami után a daru abba az irányba forgatta a nyilat, amerre a város van légvonalban, és leolvasható volt a darutól mért távolság. Rengeteg felhasználási területe lehet a cross-médiának szerintem, hasznos dolgoktól kezdve a szórakozáson és a marketingen keresztül egészen a művészi alkalmazásig.

- Visszatérsz még valaha a közösségi oldalak világába?

- Van már egy-két ötletem, amely közösségépítő lehet, vagy közösséginek nevezhető, de ezekbe nem kezdtem még komolyan bele, először szeretném végiggondolni, hogy megvalósítható-e, és hogy ténylegesen lehet-e bármi értelme.
Straub Ádám (Pólus Média - Origo)