A nemzet „megőrzése” és tovább „éltetése” mindannyiunk számára egy nagyon fontos feladat, s főleg a fiatalabb generációkba kell sulykolni a nemzettudatot, s a hazaszeretetet.

Az Anyaországban élő magyarságnak meg kéne, érteniük, hogy minden magyar felelős minden magyarért! Legyen az határon belül vagy akár túl élő. Fontos az összetartás, hiszen csak így lehetünk erősek, mutathatjuk meg a nagyvilágnak, hogy akárhányszor rúgnak bele a magyarba, ő mindig fel tud állni. Meg kell mutatni, hogy a magyar nemzet nem tűri másnépek béklyóját! Ezt nem feltétlenül háborús és radikális eszközöket vonhat maga után, hanem akár csak demonstrálva az összetartozást, s ennek tükrében mutatni meg, hogy mi igen is erre is képesek vagyunk. Nem szabad engedni, hogy a határon belül élő magyarok, „kisebbségi jogokban” éljenek. Nem szabad engedni, hogy a gyermekek rossz példát látva nőjenek fel. Oktatni kell, bele kell sulykolni már fiatal korban a gyermekekbe, hogy milyen fontos a hazaszeretet, a haza büszkesége és nem utolsósorban a védelme. Meg kell tanulniuk az Anyaországban élő magyaroknak, hogy az államhatár nem mindig Ártándig, Hegyeshalomig, s Sátoraljaújhelyig húzódott, s ezzel még nincs vége a sornak… Bizony Trianon kiszakított egy jókora darabot nemzetünk testéből, de ezzel nincs még veszve minden! Meg kell érteni, fel kell fogni, hogy a „demarkációs vonalon” kívül rekedtek is magyarok! Ők is egy vérből valóak. Sőt merem állítani, „magyarabbak”. Hisz, naponta néznek szembe óriási etnikai jellegű problémákkal, más népcsoportok arra hivatkozva, hogy ez a „mi Hazánk”… Trianon rengeteg családot szakított el egymástól, kiket a kommunizmus „ekével és kapával” jobban szétdarabolt. De a rendszerváltás után, újra felélénkült bennünk, magyarokban, azaz évszázadonként „előtörő” szabadság érzet, melynek köszönhetően, több mint 1100 év után is, lehet magyar szót hallani szerte a Kárpát-medencében. Ha kiáll egy férfi a komáromi Vág-Duna partra, s átnéz Révkomáromba, integet barátjának, a testvére, nem úgy fog vissza köszönni, hogy:” Dobrý deň!“ Hanem: Jónapot, vagy Adjon Isten! Ezt nem szabad elfeledni, a határ nem a „horizontig“, hanem a „csillagosegig“ tart. Legyünk felelősek magyarjainkért, erősítsük a nemzettudatot! Ne engedjük, hogy meggyalázzanak Szlovákiában minket! Hogy merik megfosztani egy akár 90 éves asszonytól magyar állampolgárságát? Aki háromszor annyi idős mint a „Szlovák Köztársaság“.De kérdem én, hogy meri erre egy „magyarországi magyar“ azt mondani, hogy „szlovák“? Az ilyen ebmerekről, s más felvidéki magyarokról is példát vehet mind a szlovák s mind az „anyaországi magyar“ nép. Kell Magyarországra egy erős, felelős kormány, aki képviselni tudja a határon belüli és kívüli magyar érdekeket egyaránt a „nagynemzetek“ palettáján is. Vajon akarjuk-e látni, s zsebre dugott kézzel várni, hogy mi lesz azzal az emberrel, ki „felmerte“ venni a magyar állampolgárságot, s helyette le kellett „mondania“ a szlovák állampolgárságról? Engedjük, hogy tovább „szabadalják“ testünket? Mikor mondjuk azt,hogy elég? A mindenkori magyar kormánynak, legyen az bal vagy jobboldali, kötelessége a magyar érdekek képviselete. De ilyen kutya helyzete a magyarságnak nem csak Szlovákában van, hanem a Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben , s azonbelül főleg Székelyföldön, mindennapos harc folyik az „életbenmaradásért“. A kommunizmus leple alatt, az emberek titokban tanulták a magyar Himnuszt, s közben szemükből egy két könnyet ejtve. (Hozzáteszem, nekik nem volt lehetőségük a tanulásra, és megtették, sokan Itthon, Belhonban nem képesek a Himnuszt megtanulni!) A székely embert, kit az Anyaországban lerománoznak, Romániában pedig le“bozgoroznak“. Kérdem én, hol vannak ők otthon? A válasz: az egész Kárpát-medencében!