Nyelvem most a szádba küldöm édes
felgyűrt szoknyád nekem kéjt ígér,
és úgy mint vámpír aki éhen képes
véred szívni, hogy övé legyél:
vetülök rád.

Fehér nyakad selymébe harapok
s nőstény karcsúságod már kemény.
Míg lassan az izmodra korhadok
halkan súgod, szép leányregény,
s jelez a szád.

Összeolvad majd az ősi ösztön
s ízlelgetjük egymás nedveit,
középkori várban ahol rögtön
denevérek röptetéseit
érezzük át.

Hold glóriád a szép arcod mögött
nedves ágat stíröl hevesen,
melyről most a harmat vére csöpög:
bozótra, mint első szerelem.
És nincs tovább.