Vádat emelt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett gyilkosság miatt egy domoszlói férfi ellen a Heves Megyei Főügyészség azért, mert a fiú nem gondozta idős, mozgásképtelen édesanyját, aki belehalt az embertelen körülményekbe.
A főügyészség közleménye szerint a vádlott a 74 éves, combnyaktörést szenvedett édesanyját a kórházi ellátás után mozgásképtelen, teljes ellátást igénylő állapotban vitte haza domoszlói otthonába, és vállalta, hogy ott gondozni fogja. 

Ennek ellenére az idős asszony ellátásáról csaknem egy hónapon keresztül nem gondoskodott: nem táplálta megfelelően, nem mosdatta, egy szeméttel telehordott szobában, a saját ürülékével, vizeletével szennyezett ágyban hagyta feküdni. 

Emiatt anyja testén nagy kiterjedésű, helyenként nyűvekkel szennyezett felfekvéses fekélyek alakultak ki, és az eltávolítatlan vizeletétől szinte az egész bőrfelülete felmaródott. Bár a vádlott észrevette édesanyja egyre romló állapotát, sem orvosi, sem szociális ellátási segítséget nem kért és mentőt is csak azután hívott hozzá, hogy egyik ismerőse a helyszínen szembesült az embertelen körülményekkel. Az asszonyt kórházba vitték, de néhány nap múlva meghalt. Halálát a felfekvések felülfertőződése miatt kialakult általános vérmérgezéses állapot, tüdőgyulladás és vesegyulladás együttesen okozta. 

A Heves Megyei Főügyészség börtönbe küldené a férfit.

Forrás

A rendőrség szerint öngyilkos lett a vasúti sínek között augusztusban megtalált ukrán származású bécsi Youtube sztár, Vlad S. A 19 éves fiatalember...
Dec 2, 2016 9:32:56 PM
A 21-es főút bátonyterenyei szakaszán történt a baleset. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint péntek délután, nem sokkal 5 óra előtt Bátonyte...
Dec 2, 2016 9:28:07 PM
Érthetetlen, hogy miért nem gondolkodnak sokan, mielőtt a volán mögé ülnek ittasan. Ez a veszprémi férfi most egy életre megtanulta a leckét. A fér...
Dec 2, 2016 9:25:31 PM
Egészen elképesztő mennyiségű pénzt utalnak haza a bevándorlók, Magyarországról is. Íme, minden részletes adat, közte számos meglepő statisztika is...
Dec 2, 2016 9:19:56 PM
A kormányfő szokásos péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, újabb front nyílt, most a rezsicsökkentést akarják megszüntetni Brüsszelben, de M...
Dec 2, 2016 9:18:26 PM
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három kaposvári férfit, aki az elmúlt napokban szlovéniai házakba betörve arany ékszereket és töb...
Dec 2, 2016 9:16:41 PM
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a körömi képviselőnő, aki egy nézeteltérés miatt berontott a polgármester irodájába és rá akarta...
Dec 2, 2016 9:15:21 PM
A bíróság a mai ítélethirdetésen első fokon felmentette N. Jánost, akit azzal vádoltak meg, hogy megölte Darnózseliben a feleségét és utána gyomorf...
Dec 2, 2016 8:30:24 PM
Egy főépülettel egybeépített műhelyépület kapott lángra Felgyőn. A csongrádi, a szentesi és a kisteleki hivatásos tűzoltókat éa a katasztrófavédelm...
Dec 2, 2016 8:20:20 PM
Eddig ez számít az év marihuánafogásának a röszkei átkelőn. Tavaly a röszkei határnál mindössze öt alkalommal találtak kábítószert különböző járműv...
Dec 2, 2016 8:13:56 PM