Castelluccio di Norcia Olaszország középső részén, a vasárnapi földrengés epicentrumától nem messze fekszik.
Mindenkit kiköltöztettek még időben, nincs halálos áldozata a földmozgásnak, amelyet 6.6 erősségűnek mértek a Richter-skálán.

A régióban több mint 15 ezer ember kért segítséget a polgári védelemtől. Egyelőre kérdés, hogyan tudják majd elhelyezni őket. Átmenetileg hotelekben és menedékhelyeken kaptak szállást.

A helyiek egyike arról beszél, hogy az emberek sokkos állapotban vannak, hiszen elveszítették mindenüket. Fogalmuk sincs, hogy hazatérhetnek-e egyáltalán, maradt-e bármi az otthonukból. Üzleteket vittek, munhelyük volt, és most semmijük sincs. Teljes a bizonytalanság körülöttük, ami felőrli az idegeiket.

Nem csak a hatóságok, a tudósok sem tudják, mi várható. A vasárnapi földrengést, amely a legkomolyabb volt 1980 óta, utórengések követik. Azt senki sem tudja, hogy melyik mekkora lesz.

Olaszország középső részét egy ennél valamivel enyhébb földrengés már romba döntötte augusztus végén. Akkor majdnem háromszázan haltak meg.

A szeizmológus szerint még hetekig mozoghat a föld Norcia és Preci környékén, és az utórengések között lehet akár nagyobb erejű is. Azt nem tudják előre megmondani, hogy ezek az utórengések lehetnek-e olyan súlyosak, mint a vasárnapi földmozgás, de az biztos, hogy még hetekig veszélyeztetik majd a lakosságot.

A hegyoldalakon futó törésvonalak is mutatják, milyen sokat számít akár csak néhány tizedfok a Richter-skálán.

Az augusztus 24-i földrengés 6.1 erősségű volt. A mostani 4-5 tizedfokkal volt nagyobb.