Az utóbbi napokban legalább 29-en vesztették életét a mianmari hadsereg és ismeretlen fegyveresek közötti összecsapásokban az ország nyugati részén fekvő Rakhine szövetségi államban, ahol a muszlimok és a buddhisták közötti ellentét "robbanással" fenyeget - adta hírül szerdán egy mianmari napilap.
Szombat óta a bangladesi határ közelében a biztonsági erők és ismeretlen fegyveres csoportok többször összecsaptak. Kedden négy katona és egy fegyveres vesztette életét, miután egy több száz fős csoport rátámadt a hadseregre a Maungdaw körzetbeli Pyaungpit falu közelében – írta a Global New Light of Myanmar című lap. Egy másik keddi összecsapásban a katonaság adatai szerint hét fegyveres halt meg, így szombat óta már legalább 29-en vesztették életüket az erőszakcselekményekben.

A mianmari hadsereg az utóbbi időben számos műveletet indított a térségben, ahol nagyszámú muszlim kisebbség él, és a vallási feszültség szinte tapintható. 2012-ben a véres felekezeti összecsapások több mint 200 – többségében muzulmán – halálos áldozatot hagytak maguk után. A jelenlegi kényes helyzet eszkalálódását megelőzendő a hatóságok éjszakai kijárási tilalmat vezettek be a térségben, és mintegy 400 iskolát bezárattak a következő két hétre.

A mianmari kormányon kívül az ENSZ és az Európai Unió is önuralomra, illetve nyugalomra intette a lakosságot.