Ambrus Attila elmesélte, hogy annak idején hogyan tudott megszökni a Gyorskocsi utcai fogdából. Az ATV Tetthely című műsorának adott interjúból az is kiderül, hogy egy kötélhágcsó szó szerint beleégett a Viszkis tenyerébe, miközben menekült.
Ambrus Attila úgy érezte, nem korrekt az eljárás vele szemben, ezért döntött úgy, hogy inkább lelécel. Hetekig figyelte az objektumot és kereste annak hiányosságait.

„Maradjunk annyiban, hogy szerencsém volt, illetve, jókor, jó időben léptem meg. Ma már ezt nem lehetne megtenni, tudniillik a szökésem után teljesen átalakították a rendszert”
– mesélte az ATV-nek.

„Beszereztem ehhez különféle szúró-, vágó-, vésőeszközöket és gyakorlatilag egy hét után nekivágtam és elkezdtem az ágy alatt kaparni a dolgokat, illetve a falat.”
A sikeres szökést követően egy ideig bujkált, és három bankot kirabolt.