Egy félreértés is kellett hozzá, hogy a féktelen szexuális étvágyú kanadai légiutas-kísérőt évtizedekig az első észak-amerikai HIV-fertőzöttnek, a betegség humán epicentrumának tartsák.
Egy félreértés, és a „nulladik AIDS-beteg” legendája ellen emelte fel a szavát egy brit kutatócsoport.

A Cambridge-i Egyetem szakemberei szerint az 1984-ben elhunyt kanadai légiutas-kísérőt, Gaëtan Dugast tévesen nevezték meg az amerikai AIDS-járvány forrásaként.

Az évtizedes vérminták elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy Dugas csak egyike volt az első újvilági fertőzötteknek.

A történet részletei túlzás nélkül regénybe illőek, ezekből kiderül, hogy a férfira tévedésből, de nem egészen véletlenül ragadt rá a dehonesztáló jelző.

Immunhiányos tünetekkel először az 1980-as évek elején jelentkeztek az első betegek Amerikában, hamar kiderült, hogy egy korábban ismeretlen, és halálos kórral állnak szemben.

A korai betegek elsöprő többsége a Los Angeles-i, majd a New York-i meleg közösségből került ki, ezért őket kezdték alaposabban vizsgálni a járványügyi szakemberek.

Surabaya, 2014. december 1. Egy indonéz aktivista az AIDS-ellenes kampányt jelképező piros szalagot mutatja az utcán az indonéziai Surabayában 2014. december elsején, az AIDS elleni küzdelem világnapján. (MTI/EPA/Fully Handoko)

Az esetek kódokat kaptak: LA 1, LA 2, NY 1, NY 2, és így tovább.

Az 57-es eset, Gaëtan Dugasé viszont különleges volt, mert ő egyik városban sem élt, csak munkájából adódóan fordult meg ezeken a helyeken.

Először az „Outside of California”, azaz „Kalifornián kívüli” jelzőt kapta, majd ezt egy „O”-betűre rövidítették.

Később újabb kutatók szálltak be az AIDS vizsgálatába, és a többi számozott esetet alapul véve az O betűt már nullának vélték: így született meg a „nulladik beteg” fogalma.

A félreértést erősítette, hogy Gaëtan Dugas csakugyan sok eset, fertőzési lánc között volt összekötő kapocs, a felrajzolt fertőzési diagramok közepén helyezkedett el.

Erről féktelen szexuális étvágya tehetett. 1953-ban született, 19 évesen, 1972-ben lett szexuálisan aktív, ezután 1984-es megbetegedéséig saját bevallása szerint több mint 2500 partnere volt.

A diagnózis előtti három évben különösen aktív volt: több mint 750 alkalmi kapcsolata volt férfiakkal a világ minden pontján; ez heti 4-5 új partner.

Gaëtan Dugas ezeket a kényes részleteket őszintén megosztotta a járványügyi szakemberekkel, ráadásul különleges neve is volt, ami a brit kutatók szerint hozzájárult ahhoz, hogy ráragadjon a „nulladik beteg” bélyege.

A homoszexuális újságíró Randy Shilts szintén hozzájárult a tévhit elterjesztéséhez az AIDS korai terjedését bemutató „És a zenekar játszik tovább…” című bestseller könyvével, amiből film is készült.

A jelenlegi tudományos álláspont szerint a HIV-vírus Haitin keresztül már a 60-es évek végén eljutott Amerikába, Gaëtan Dugas ezért sem tehető felelőssé a járvány kirobbantásáért - írja a Science Daily.