Újabb részleteket tudott meg a Blikk a Teréz körúti robbantó néven elhíresült férfiről.
Értesülésük szerint a férfi, miután működésbe hozta valószínűleg házi készítésű pokolgépét, majd hidegvérrel végignézte ahogy A. Szabina és V. László járőrök megsérültek, gyalog menekült el a helyszínről, sőt nagyon sokáig nem szállt fel semmilyen tömegközlekedési eszközre. Információink szerint a nyomozók a kameraképek kielemzése után arra jutottak: a bűncselekmény helyszínétől a Népligetig gyalog ment, és közben ( a már ismert ruhaváltáson kivül ) mégegyszer átöltözött.
A Fradi pálya környékén azonban nyoma veszett a férfinek, legalábbis egyetlen kamera sem készített róla újabb kockákat. Feltételezhető, hogy azért nem szállt fel semmilyen járműre, mert félt tőle, hogy esetleg a robbantás után azonnal beazonosítják a rendőrök, és akkor a nyilvánosságra hozott kamerakép alapján a vele utazók felismerhetik. Az biztos, hogy a Népligetnél több lehetősége is volt, hogy felszívódjon. Elképzelhető, hogy a Ferencvárosi pályaudvaron vonatra szállt, de az sem kizárt, hogy a stadionnal szemben lévő nemzetközi buszállomáson felült az egyik éppen külföldre induló járatra. Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a Népliget fás-bokros részén elrejtette autóját, vagy valaki várt rá és kocsival hajtott el a IX. kerületből.
A 10 millió forintos nyomravezetői díj sokak fantáziáját megmozgatta. Nyomozás folyik egy nő ellen aki az ATV információja szerint e-mailben azt állította: felfedi ki és miért robbantott. -Egy plázában nyomozók rutinellenőrzésre hivatkozva megállítottak egy nőt, akit aztán a rendőrségre vittek és csaknem hét órán keresztül hallgatták ki.

„Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a használatában álló mobiltelefon készüléket használva e-mail címéről azzal a valótlan tartalommal küldött üzenetet a miniszterelnökségi sajtóiroda munkatársa részére, hogy információval rendelkezik a 2016 szeptember 24-én a Budapest VI. kerület 2-4 szám alatti robbantással kapcsolatban. E-mail üzenetében 25 millió forint készpénz ellenében ígérte, hogy a mai napon 11 órakor… felfedi, hogy ki és miért robbantott”- áll a honlap által közölt dokumentum-részletben. A nő azt állítja, csak a kihallgatás negyedik órájába döbbent rá, hogy mivel gyanúsítják.

Te Clinton pártján állsz! Áll a bál a Fox Newsnál

Rendőrség: a Teréz körúti robbantót nem fogtuk el, másokat viszont igen

Nagyon hideg lesz a hétvégén, mutatjuk a részleteket

Bejelentkeztek Moszulért a kurdok

Nem a suttyók és a csórók állnak terroristának