A WikiLeaks újabb adagot tett közzé a demokrata elnökjelölt és munkatársainak levelezéseiből.
A The Washington Free Beacon például azt a levelezést szemlézte, melynek tartalma szerint Donna Brazile, a demokraták országos bizottságának az elnöke (korábban CNN kommentátor) előre megkapta a tavaszi választási kampányban Hillary Clinton és riválisa, Bernie Sanders közötti nyilvános viták tematikáját. Azaz Clinton-támogatóként előre fel tudta készíteni a stábot a kényesebb ügyekre.

Mindemellett – bár Brazile cáfolja – a levelekből az is kiderült, hogy még januárban a bizottsági elnök támogatásáról biztosította Hillary Clintont. Tehát meghekkelték a párton belüli versengést.

Egy másik levél kiszivárogtatásából – melyet a Catholic News Agency szemlézett – kiderült: Hillary Clinton bizalmas munkatársai levelezésükben gúnyolódtak a katolikus vallás hívein, és "belülről induló katolikus tavaszt" vizionáltak. A párbeszéd hátterében az állhatott, hogy az amerikai katolikus püspökök egy része többször annak adott hangot, hogy semmiképp sem támogatják Clinton elnökségét. Mint fogalmaztak:

Mindenképp kell, hogy legyen egy 'katolikus tavasz', melyben a katolikusok maguk vethetnek véget a középkori diktatúrának. Az egész folyamat pedig a kezdete lehet egy demokratikus, a nemek közötti egyenlőséget hirdető Katolikus Egyháznak."

Az újabb botrányos tartalmú kiszivárogtatott levelek kapcsán a Demokrata Párt kommünikéje ismét azt hangsúlyozza, hogy a kiteregetés mögött Moszkva áll.

Bitcoin-technológiával védené atomfegyvereit a Pentagon

Megalakult az első űrnemzet

Bill Clinton félvér fia vagyok

Őry Mariann - Demokraták

Az amerikaiakat senki sem hívta Szíriába