Megpróbálta megmagyarázni, amit nem lehet. Szerinte a mennyországban már nincs semmi gondjuk...
Így magyarázta a magyar felmenőkkel rendelkező Amber Pasztor, hogy miért ölte meg 6 éves éves kisfiát, Renét, és 7 éves kislányát, Lilianát:

Jó kezekben voltak, de nem hiszem, hogy biztonságban is. Jobb helyen vannak így a gyerekeim. A mennyországba kerültek. Most már semmiért nem kell aggódniuk.

A gyerekek a nagyszülőkhöz kerültek, mert a 29 éves Pasztor rendszeresen drogozott, és így véget nem érő rettegés volt mellette az életük. Az anya azonban ezt nem tudta lenyelni, ezért elrabolta és megölte a kicsiket, majd önként jelentkezett a rendőrségen.

A nő a börtönből adott videóinterjút a WANE-TV-nek. A gyilkosság részleteiről elmondta: először a lányát fojtotta meg, aztán a fiát.

Arra a kérdésre, hogy védekeztek-e a gyerekek, úgy válaszolt: Igen, egy kicsit…
Állítólag azért döntött a gyilkosság mellett, mert megtudta: körözik az eltűnt gyerekeket. A bírósági dokumentumok szerint azt vallotta: a kicsik orrát befogta, és kezét a szájukra tapasztotta, amíg az élet el nem hagyta kicsi testüket...

Egy másik gyilkosságot is beismert, ami miatt még nem emeltek vádat ellene. Megölte szomszédját, a 65 éves Frank Macombert egy nappal azelőtt, hogy elrabolta gyerekeit. A férfit saját fegyverével lőtte le, három méterrőll. "Nem vagyok rá büszke" – mondta.