A bevándorlási hullám miatt tartományi választási vereségeket elszenvedő Angela Merkel afrikai körúton vesz részt a napokban, hogy katonai támogatással és fejlesztési segélyekkel járuljon hozzá az Európába irányuló tömeges migráció megállításához. A német kancellár vasárnap a nyugat-afrikai Maliba, tegnap a vele szomszédos Nigerbe utazott, ma pedig a kelet-afrikai partoknál fekvő Etiópiába látogat. „Fontos számunkra, hogy egyfajta összhangot teremtsünk a fejlesztési téren való együttműködésünk és az általunk nyújtott katonai támogatás között” – jelentette ki a német kancellár a mali elnökkel, Ibrahim Boubacar Keitával folytatott megbeszélése után.
Németország több száz katonával vesz részt az ENSZ mali békefenntartó missziójában, amelynek feladata az ország északi, szaharai részén uralkodó fegyveres konfliktus megfékezése, ezt a területet ugyanis az iszlamista lázadók négy évvel ezelőtt megszállták, és csak francia beavatkozással sikerült visszaszorítani őket.

Nigerben pedig katonai bázist készül építeni Németország, emlékeztetett az MTI. Merkel figyelmeztetett arra, hogy „agyelszívás” zajlik Afrikából, a kontinensnek azonban nem szabad elveszítenie „legjobb koponyáit”. A kancellár úgy vélte, fontos lenne olyan megállapodásokat kötni az afrikai országokkal, mint amilyen Törökország és az Európai Unió között létesült idén márciusban. Ennek értelmében pénzügyi támogatást és egyéb engedményeket kapnának a szóban forgó államok, cserébe mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy megállítsák az Európába irányuló elvándorlást. A német sajtó megjegyzi, hogy a menekültválsággal a német külpolitika prioritásai megváltoztak, hiszen Merkel nem véletlenül látogatott el a gazdagabb Dél-Afrika és Kenya helyett Maliba vagy Nigerbe.

Elvándorlás Nem csupán Maliban, de egész Fekete-Afrikában drasztikusan növekszik a kontinenst elhagyók száma. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberi elemzésében az olvasható, hogy a három évvel ezelőtti 7 millióról 2050-re 34 millióra növekedhet a fejlett országokban élő fekete-afrikai migránsok száma. „Azt akarjuk, hogy a fiatalok itt maradjanak, ahelyett, hogy megfulladjanak a Földközi-tengerben” – nyilatkozta Ibrahim Boubacar Keita, Mali elnöke. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint az Olaszországba érkező bevándorlók származási országainak listáján Mali előkelő helyen szerepel.

Niger pedig a Nyugat-Afrikából elvándorlók tranzitországává vált, hiszen itt haladnak át az embercsempészek által indított migránskonvojok Észak-Afrika irányába.

Üzentünk Brüsszelnek

Mészárlás vár az angliai iskolásokra

A brit kormányfő Dániában lobbizott az uniós kilépésért