Bosszúhadjárat, szerelmi bosszú állhat az Alföldi utcai gyermekotthonban történt állítólagos szexuális bűncselekmények és jogsértések vádjai mögött – jelent meg az elmúlt napokban különböző internetes portálokon. Az oldalak szinte kivétel nélkül névtelenül nyilatkozó intézeti forrásokra hivatkoznak, akik szerint az az egész botrány mögött az ATV-nek is nyilatkozó 16 éves lány barátja és az elutasított esküvőjük áll.
A 16 éves lány barátja, sorra megmutatta stábunknak azokat a hivatalos papírokat, amelyek szerint ő már hónapokkal az előtt próbált segítséget kérni a hatóságoktól az intézetben történő jogsértések miatt. A férfi szerint nonszensz, hogy a területi gyermekvédelmi szolgálat  bosszúhadjáratról beszél.

“A Tegyesznek semmi köze nincs az esküvőhöz, mert ők maximum szakvéleményt adtak ki.” – nyilatkozta a lány barátja. Hozzátette: ha a Tegyeszt most porig is égetik a hozzátartozók meg a jogvédők, a Heves megyei gyámügy ugyanúgy állni fog. Semmi összefüggés nincsen. Az pedig a másik, hogy ez az ügy tudtommal szeptember elején indult, az első feljelentés az június 19-én történt.

A dokumentumokat a férfi az ATV híradójának is átadta, köztük az első rendőrségi nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot, amelyen augusztus másodaikai dátum szerepel. Az újabb feljelentés után a rendőrség most ismeretlen tettes ellen nyomoz.

“A rendőrég kettő hét előnyt adott az ott lévőknek, hogy valamilyen úton-módon töröljenek esetleg üzeneteket, de amikor a barátnőm az ATV műsorában fellépett, másnap az én lakásomat darabokra szedték a rendőrök, lefoglalások is voltak, körülbelül 5-6 órát töltöttem a rendőrség vendégszeretetében.”

A lány barátjánál adathordozókat foglaltak le a rendőrök, úgy tudja, ezeket nagyjából három hónap múlva kaphatja vissza.

A lapoknak névtelenül nyilatkozó gyermekvédelmisek ugyanis azt állítják: az ügy forrásául szolgáló facebookos oldalon egyedül a lány barátja kommentel, különböző, kitalált profilok segítségével. Stábunk is utánanézett, hogy a kommentelők profiljai jóval régebbiek, a legtöbbet évekkel ezelőtt hozták létre.

A férfi és az ügyet felkaroló egyik jogvédő, aki szintén a gyermekvédelemben is dolgozik, és az ügy kirobbanása után az ATV híradójának is nyilatkozott, azt mondják: akár a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig is elmennek, hogy bebizonyítsák az igazukat.