Tekergő Teve Kávéház néven indult útjára még júniusban az a tricikli Prágában, amelyen hajléktalanok árulják a minőségi kávét. Most Magyarországra hoznák ezt a kezdeményezést.
Öt magyar fiatal működteti a cseh fővárosban a Magyar Bohémia elnevezésű kulturális szervezetet, melynek célja a programszervezés mellett a különböző magyar egyesületek összefogása is.

Korábban már szerveztek gyűjtést, ruhaosztást és ételosztást is a hajléktalanoknak, de arra gondoltak, hosszabb távon is segítséget nyújthatnak ezeknek az embereknek.

Így valósult meg az ötlet egy alacsony fenntartású mozgó kávézó létrehozására. Nincs bérleti díj, se rezsiköltség, így kevesebb kezdőtőkéből megvalósítható.

Ez lett a Tekergő Teve Kávéház, ahol minőségi terméket kínálnak igényesen, miközben azokon az embereken is segítenek, akik az utcán élnek.

A vevő nem feltétlenül tudja, hogy akitől a kávét vásárolja, pár hete még az utcán élt – mondta a hirado.hu-nak Marton Sára, a „kávéház” egyik munkatársa.

Nincs feltüntetve sehol, hogy hajléktalanokkal dolgozunk – tette hozzá. A fedél nélküliek ugyanis alapos felkészítésen mennek keresztül, mielőtt munkába állnának: interjúk, orvosi vizsgálatok, barista képzés, új ruhák és fodrász.

Az első hónap persze nehéz volt – mesélte a Prágában élő magyar fiatal. A hibákat hamar korrigálták és mióta elterjedt a híre az egyedi kezdeményezésnek, az utcai árusítás mellett egyre több rendezvényen is részt vesznek.

Marton Sára szerint a hajléktalanoknak megvan az a rétege, aki valóban változtatni szeretne életén. Pontosak, megbízhatóak és precízek – magyarázta. Ez a munka valóban lehetőség számukra, az első alkalmazott például egy hónap után egy olyan szállásra költözhetett, ahol egyedül lakik egy szobában. Számára ez óriási előrelépés és öröm volt – fűzte hozzá.

A kávé kereslete a helyszíntől is függ, egy átlagos, nem túl sikeres fesztiválon 100 kávé körül adnak el naponta, a tricikli már 50 felett nyereséges. Az ötlet tehát bevált.

A vásárlást az üzemeltetők végzik, az egyik legjobb minőségű európai kávépörkölőtől, a DoubleShot-tól szerzik be a kávét. A napot is közösen indítják és zárják; előkészítik a tricilkit a műszakra, valamint a helyszínen is gyakran besegítenek a hajléktalanoknak.

Az ötletet most importálnák Magyarországra is. Ehhez azonban tőkére lenne szükségük, így gyűjtést indítottak. Saját erőből ugyanis csak a csehországi bővülésre van lehetőségük.

Bárhol a világon vannak motiválható hajléktalanok – hangsúlyozta az alapító. A projekt abban tér el a többitől, hogy nem tömegeknek akar segíteni, de az a pár ember, akit alkalmaznak, olyan fizetséget kap, amivel reálisan ki tud jönni jelenlegi helyzetéből.

Jelenleg egy triciklivel dolgozunk és egy alkalmazottal, de reményeink szerint a jövőben bővülni tudunk – mondta Marton Sára. A bevétel a kasszában marad minden nap, ahhoz nem nyúl az alkalmazott – emelte ki.

„A fizetése pedig két részből áll, az egyik felét megkapja a hajléktalan és azt kezd vele, amit akar, a másik felét viszont mi kezeljük. Ebből fizetjük a szállását, a biztosítását és próbáljuk törleszteni a felhalmozott adósságokat. Gyakran nem képesek beosztani a pénzüket, ezért döntöttünk úgy, hogy a fix kiadásokat inkább mi intézzük, hogy ne kerülhessen ismét az utcára.

A magyar hajléktalanok hasonló felkarolása azonban hosszú előkészületeket igényel. Szükség van az önkormányzatok engedélyére, de a legfontosabb és legösszetettebb a higiéniai szervezeteknek való megfelelés és az orvosi papírok megszerzése. Mivel mozgó kávézót üzemeltetnek, sokkal szigorúbb elvárások vannak a szabad árusításhoz.