Távozott az Együttből a párt alelnöke, Pápa Levente. Döntését azzal indokolta: attól tart, hogy a következő választáson az Együtt újra összefog az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. Az Együtt elnöke cáfolta ezt, és úgy véli, hogy Pápa távozásának személyes okai lehetnek.
Váratlanul lemondott posztjáról, és a pártból is kilépett az Együtt alelnöke. Pápa Levente az Indexnek azt mondta: 2014-ben Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel egy centrista párt létrehozására szerződött, de az Együtt balra tolódott, ahová „informálisan is erős szálakkal kötődik”. A távozó alelnök arról is beszélt, hogy szerinte sem az MSZP, sem Gyurcsány Ferencék nem akarnak 2018-ban nyerni, az Együtt pedig a következő választáson valamilyen formában várhatóan újra összefog a szocialistákkal és a DK-val.

– A pletykák szerint az MSZP és a DK már le is osztotta a budapesti körzeteket egymás között. Ebben én nem fogok részt venni – jelentette ki. Mint Pápa fogalmazott, az Együttben „sokakban erős a kötődés a múlt hálózataihoz, a múlt embereihez, elsősorban nekik akarnak megfelelni. Gúzsba kötve nincs esély egy új politikai osztály létrehozására”.

További terveiről úgy nyilatkozott: részese szeretne maradni a közéletnek, és tovább akar dolgozni a kormány megbuktatásáért, ezért nem tesz le egy centrista formáció létrehozásáról. A következő időszakban folyamatosan tárgyalni akar más politikai szereplőkkel, mert tudja, hogy „sokan akarnak valami újat csinálni, egy új alternatívát, politikai közösséget építeni. Aminek nincs köze a régi baloldalhoz, nem kell a múlt miatt folyamatosan magyarázkodni”.

A politikus azt mondta, ha a következő fél-egy évben nem sikerül létrehoz­niuk az általa elképzelt pártot, visszatér eredeti szakmájához, és közgazdászként folytatja.

Szigetvári Viktor értetlenségének adott hangot Pápa Levente döntésével és annak indoklásával kapcsolatban. Az Együtt elnöke lapunknak hangsúlyozta: az országban ő beszélt a legtöbbet az önálló listaállítás és az előválasztás mellett, de többször egyértelművé tette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc nem lehet miniszterelnök-jelölt. – Hogy ebben partner lesz-e az MSZP és a DK, azt nem tudom megmondani – tette hozzá. Arról, hogy az MSZP és a DK már le is osztotta a budapesti körzeteket egymás között, Szigetvári azt mondta: ő is hallott már ilyen pletykát, de nem akar ezzel foglalkozni.

– Ha esetleg nem lesz előválasztás, és kiderül, hogy az MSZP és a DK között tényleg van egy ilyen megállapodás, akkor szívesen beszélek erről – fogalmazott. Szigetvári szerint mivel straté­giai kérdésekben nem volt nézetkülönbség, személyi oka lehetett Pápa távozásának, amit viszont egy pártban „a tagok szavazatával szokás eldönteni”. Az Együtt elnöke sok sikert kívánt „a Kerék-Bárczy Szabolcs által megnyitott sorba beálló Pápának”.

Ismert: a DK-ból nemrég eltávolított Kerék-Bárczy Szabolcs azt állította, hogy Gyurcsány Ferencék ebben a ciklusban nem akarnak nyerni, csak a baloldalt, mindenekelőtt az MSZP-t gyűrnék maguk alá. A volt DK-s politikus ugyancsak fél éven belül akar létrehozni egy jobbközép felé nyitó, centrista formációt.

Ennek szükségességéről elsőként Gödöllő független polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György beszélt márciusban.