A Magyarországnak liberális vezetést szorgalmazó cikket tüzetesebben megvizsgálva, teljesen egyértelmű, milyen célból születhetett meg.
Korábban beszámoltunk a Foreign Affairs című magazin elemzéséről, amely megdöbbentő módon állítja párhuzamba az 1956-os forradalmárok és napjaink liberálisainak harcát, mondván, hogy ugyanúgy a független igazságszolgáltatásért, a szabad sajtóért, a politikai verseny garantálásáért kell küzdeniük, akárcsak annak idején.

A Magyarországot célkeresztbe vevő szervezetet mögött áll Soros György.

Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az elemzés egyik hivatkozási alapja, a Freedom House éves, azaz 2016-os Magyarországra vonatkozó jelentése.
A Szijjártó Péter külügyminiszter által nonszensznek nevezett jelentést készítő szervezet egyik vezető kutatójaként van feltüntetve a magyar Csáky Zselyke, aki amellett, hogy a Közép-európai Egyetemen (CEU) folytatta tanulmányait (ahol Soros György az örökös kurátor és a kuratórium tiszteletbeli elnöke), például az Amnesty International kötelékében is tevékenykedett. Csáky a Freedom House honlapja szerint a szervezetnek a közép-európai országokról készülő éves jelentések készítéséből is kiveszi a részét.

Vagyis összefoglalva: a Soros Györgyöt a centrumában tudó szervezet lapjában közzétett cikk hivatkozik arra a jelentésre, amelyet az ismereteit a Soros-féle intézményben szerző munkatárs készített, és amelyben a pénzmogul által támogatott liberális csoportok mellett törnek lándzsát.