Nem, az alábbi eset nem valahol a Közel- Keleten, hanem Nyugat- Európában történt. Egy olyan világvárosban, mint London.
Noor Dahri, pakisztáni író szeptember 1-én szerkesztőségi véleményt írt a Jerusalem Online-ban, amelyben azt dokumentálta, hogyan erőszakolt meg csoportosan antiszemita csőcselék egy 52 éves brit állampolgárságú, zsidó férfit, Y’isro’el Shalomot, így akarva rákényszeríteni azt, hogy költözzön el London egyik, muszlim negyedében levő otthonából. A cikk megjelenését követően számos nagy-britanniai lakos kérdőjelezte meg a sokkoló történet valóságtartalmát. Az esetről ugyanis nem készült rendőrségi jelentés, csupán a Jerusalem Online közölte a történetet. Ezt követően Shalom úr egy videofelvételt küldött a lapnak, amelyben elmondta, miken ment keresztül. „Nyolc muszlim férfi megerőszakolt. Nem ázsiaiak – akiket általában ezzel a kifejezéssel illetnek, hanem muszlimok.

A nemi erőszak eredményeként testem 79%-át zúzódások borították, beleim 62%-a roncsolódott.” – nyilatkozta Shalom. „Miközben a fogaimat a számba nyomták, Allahu Akbart kiáltoztak. Tetőtől talpig véresen kellett hazamennem a semmi kellős közepéből és senki sem kérdezte meg, hogy nincs-e valami bajom.” (….)
Amellett, hogy csoportosan megerőszakolták, halálos vírussal is megfertőzték. emiatt már két enyhe agyvérzést is kapott – nyilatkozta Shalom, aki még mindig nem tudja teljesen ellenőrizni a jobb oldalát. E borzalmas megpróbáltatások következtében halálos beteg lett –nyomatékosította. Ráadásul, az átéltek hatására egy komplex, poszt-traumatikus stressz tünet együttestől szenved, és, mint Dahri írta, mentális egészsége napról –napra romlik.

A csoportos erőszakot követően Shalom arra kényszerült, hogy London egyik, zsidók által lakott területére költözzön. A hatóságok ugyanis semmiféle intézkedésre nem voltak hajlandók védelme érdekében. „A rendőrség nem akar letartóztatni antiszemita személyeket, mert attól tart, hogy egy ilyen letartóztatás elleni tiltakozásul az egész kerületben zavargások törnének ki. A rendőrség pedig nem áll készen arra, hogy ellenőrzés alatt tartsa az ilyen zavargásokat.” – mondta Shalomnak egy magas rangú rendőrparancsnok. Dahri, a cikk szerzője szerint a kerület polgármestere állítólag szintén kigúnyolja a nyilvánosság előtt az antiszemita támadások áldozatait.

A brutális nemi erőszak előtt a középkorú férfi Newhamben élt, Kelet – London egyik kerületében. 2010 és 2013 márciusa között 340 alkalommal támadták meg, 60 ízben érte szóbeli sértés, 45 alkalommal pedig valamilyen incidens, nyilvános helyen. „Fizikailag bántalmazták, rúgták, ököllel az arcába vágtak azért, mert egy muszlim közösségben élő zsidó volt”-írja Dahri. Amikor ezek a muszlimok rátámadtak, azt kiabálták „Öld mega zsidót”. „Hamarosan meghalsz, mert megszálltad a földünket”-fenyegették és a lakása ablakaira horogkeresztet festettek e szavak kíséretében: „halj meg, halj meg”. Shalom szerint az otthonára sprayezett graffitik voltak a legszörnyűbb antiszemita tartalmú graffitik, amiket valaha láttak.
Mielőtt Shalom, az erőszakot követően, 2016 májusában el tudott volna költözni, hónapokig alig tudott kimozdulni a otthonából az antiszemita zaklatások miatt. Az interneten keresztül rendelt élelmet magának és csak a lakásban járkált.

A Jerusalem Online -nak adott exluzív interjújában Shalom ismételten kijelentette: már csak egyetlen kívánsága maradt: hogy Izraelbe alijázzon, hogy otthon érezze magát, amikor meghal. Csakhogy a JAFI  (The Jewish Agency for Israel UK) egyesült-királyságbeli irodájában és a belügyminisztériumban egyaránt azt mondták neki, mivel egy összetett poszt -traumatikus zavarcsoporttól szenved, alijázás előtt ebből kell kigyógyulnia. E fejleményeket követően a férfi egyre reményvesztettebbé, egyre depressziósabbá válik.