Egyre újabb holttesteket visznek partra a mentők Egyiptomban, ahol elsüllyedt egy menekültekkel túlzsúfolt csempészhajó szerdán az Alexandriától 65 kilométerre fekvő kikötő, Rosetta magasságában.
A halálos áldozatok száma mostanra megközelítette a 150-et. A 163 túlélő többsége egyiptomi. Rajtuk kívül szudániak, eritreaiak, etiópiaiak és szíriaik vannak köztük. Azt mondják, ötszázan is lehettek a hajón.

Egy fiú azt meséli, hogy miközben a tengeren hánykolódott, meglátott egy kisgyereket lebegni a vizen. Már nem élt. Magára kötötte a nadrágszíjával. Könnyű volt, nem akadályozta őt a mozgásban. Azért vitte magával, nehogy örökre elsodorják a hullámok.

A rendőrség eddig négy embert vett őrizetbe azzal a gyanúval, hogy embercsempészek. Minden egyes túlélő személyazonosságát ellenőrzik.

Egy másik fiú azt mondja, 450-500 ember lehetett a fedélzeten. Túl sokan voltak, a hajó kibillent az egyensúlyából hajnalban, órákon át őrülten himbálózott, aztán elsüllyedt. Aki tudott úszni, megmenekült, aki nem, odaveszett. Ő hat órán át küzdött a túlélésért a vizen.


Az Unió külső határait védő Frontex nevű ügynökség vezetője már a nyár közepén figyelmeztetett, hogy a balkáni útvonal lezárása óta egyre többen próbálnak Egyiptomból eljutni Európába dacára annak, hogy az út hosszú és veszélyes, több mint 10 napig tart.

Az Euronews tudósítója, Hohammed Shaikhibrahim arról beszél, hogy a rokonokban egyre fogy a remény, közben meg nő a döbbenet és a keserűség, miközben híreket várnak szeretteikről a még mindig újra és újra vízre szálló mentőktől. Az egyiptomi haditengerészek és a helyi halászok is túlélők után kutatnak. A partmenti városok kórházai teljes készültségben vannak.

A Földközi-tengeren át eddig körülbelül 300 ezer ember érte el Európát idén. Ez a szám tavaly 520 ezer volt.

Hajótragédia Egyiptomnál


600 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Egyiptom partjainál.

Legkevesebb 43 ember vesztette életét és rengetegen eltűntek, miután egy hatszáz menekültet szállító hajó elsüllyedt Egyiptom partjainál. A hajó segítségére siető mentőegységek mintegy 150 embert tudtak kimenteni a tengerből. Többen azzal vádolják a hatóságokat, hogy egyáltalán nem segítettek a bajba jutottaknak.


- Egyedül a halászhajók indultak el a kikötőből, hogy megkeressék a szerencsétlenül járt járművet. Ők mentették ki a gyerekeket, és ők emelték ki a holttesteket is. Ennyi történt. A csempészeket itt név szerint ismeri a rendőrség, havi fizetést kapnak tőlük – mondta az egyik menekült rokona.

A kimentetteket azonnal letartóztatták és a közeli város rendőrségére vitték. A hadsereg közben bejelentette, hogy meghiúsított egy illegális bevándorlási akciót. A partoktól 12 kilométerre elsüllyedt hajón főleg egyiptomi, szudáni és szomáliai menekültek utaztak.