Példátlan esetről számolt be az osztrák bulvárlap online kiadása, melynek főszereplője egy afgán kábítószerkereskedő, aki a jelek szerint volt olyan szemtelen, hogy miközben borzalmas tevékenységét folytatta, még felvette a meneddékkérőknek járó támogatást is, sőt amikor ezt lakóhelyén csökkentették, átjelentkezett az osztrák fővárosba, hogy több pénzt kaphasson az államtól..
Az ausztriai Wels városában élt az afgán férfi, aki folyamatosan ingázott szülőhazája és lakóhelye között, így bonyolítva a kábítószer-kereskedelmet – írja a Kronen Zeitung internetes változata. Az ügyletek közben lakhelyet is váltott rém egyszerű okból, korábbi lakóhelyén csökkentették a menedékkérők számára adható juttatást havi 914 euróról (közel 280 ezer forint) 520 euróra, ezért jelentkezett át Bécsbe, ahol még mindig magasabb összegű ez a járadékforma.

A kábítószerkereskedő banda egyébként a mintegy 18 kilogramm marihuánával most bukott le és Christian Hubmer ügyészségi szóvivő a bulvárlap kérdésére megerősítette, hogy a bűnügyben négy afgánt tartóztattak le, akiknél nagyobb összegű készpénzt is találtak.

Afganisztán közismerten a világ egyik legnagyobb kábítószer-származék előállító országa, így joggal merülhet fel sokakban a kérdés, hány és hány onnan érkező migráns folytat ehhez hasonló tevékenységet az őket befogadó országban.

A Németországban menekültstátust élvező bevándorlók közül sokan visszatérnek nyaralni abba az országba, ahonnan állítólag elmenekülni kényszerültek – írta még múlt héten a Magyar Idők a Welt am Sonntag német lapra hivatkozva. Eszerint mindez beismerése annak, hogy senki sem üldözte őket a hazájukban. A lap menekültként elismert személyeket szólaltatott meg, akik vallomásuk szerint rövid időre Szíriába, Afganisztánba és Libanonba utaztak üdülni, majd visszatértek Németországba.