Az új­ság­író meg­ve­rése után nyom­ban di­a­dal­it­tas, egy­ér­telmű po­li­ti­kai el­fo­gult­sá­got bi­zo­nyító posz­tok­kal ün­ne­pelt a ve­rő­le­gény a fi­á­val együtt… De van az ügy­ben más­fajta meg­le­pe­tés is…

Amint azt elsőként a hvg.hu adta közre, egy bevásárlóközpont parkolójában megverték G. Fodor Gábort, a 888.hu főszerkesztőjét, a portálon megjelent cikkekre utaló gyalázkodás közepette.

A verőlegényt szorosan követte egy férfi, aki szótlanul figyelte az eseményeket, majd nem sokkal később, az áldozat szeme láttára, telefonálni kezdett.  Mondhatni: tudósított a sikeres verésről! Röviddel később máris hívták G. Fodort a neves hírportáltól, hogy erősítse meg a történteket, pedig akkor még  feljelentést sem tett!

Vajon ki szervezte meg ilyen profin a verés nagydobra verését? Ki játszik össze, kivel?
A Facebookon ünnepeltek…

Az újságíró megverése után  a rendőrség által  beazonosított tettes máris ünnepelt a Facebookon! A fiával együtt gyalázták G. Fodort, miközben lájkolták, posztolták Juhász Péter szokásos rágalmait.  Persze mélyen hallgattak Juhász alvilági kapcsolatairól, a Portik-ügyről!

Még a tettes elfogása után is sorra kerültek ki a gyalázkodó posztok, a verőlegény fia folytatta az elkezdett munkát…

Így történt: Így vernek ők…

A ripost információ szerint, amikor G. Fodor Gábor pénteken ebédidőben kolléganője társaságában kilépett Óbudán az Eurocenter felső parkolójába, hogy azon keresztül gyalog visszamenjen közeli munkahelyére, nyomban követni kezdte két férfi.

Egy  agyontetovált “óriás”és egy szemmel láthatóan vele lévő, őt követő, konszolidáltabb külsejű férfi.

Aki közvetlen közelről figyelte az eseményeket. Mintha a verőlegény egy szemtanút is vitt volna magával…

Hátulról ütött…

A ruhásszekrény méretű férfi először  szidalmazni kezdte  G. Fodort, majd politikai nézeteire, megjelent cikkekre, Orbán Viktorra tett obszcén kifejezéseket…

Majd váratlanul, hirtelen hátulról orvul megütötte az újságíró fejét…  G. Fodor megőrizte az egyensúlyát, és igyekezett továbbmenni, de ekkor újabb ütés érte a fejét. Közben a nála jóval nagyobb „hústorony” tovább gyalázta…
A másik férfi néhány lépés távolságból szótlanul figyelt. Nem szólt, nem avatkozott az eseményekbe, de közvetlen közelsége egyértelművé tette, hogy köze van a verőlegényhez…

G. Fodor Gábor, miközben elhagyta a parkolót, még azt is láthatta, hogy az illető a kocsijába beülve nyomban előveszi a telefonját és felhív valakit…

Ki játszik össze, kivel?

A megtámadott újságíró – kolléganője társaságában – a bevásárlóközponttól körülbelül 200 méterre lévő Századvég Alapítvány székháza felé tartott, amikor egy másik, arra járó kollégával együtt hárman is látták, hogy a verőlegény egy szürke Mercedesszel kihajt a parkolóból. Meglátva őket letekerte az ablakot és üvöltve folytatta a gyalázkodást… A kocsi rendszámát ekkor sikerült felírni, a tettest, Juhász Péter elvakult hívét  így sikerült később elfogni…

A megdöbbentő események sora ezzel még nem ért véget.

G. Fodor Gábor visszament az irodájába, ahol meglepődve látta, hogy már tizenhétszer(!) hívták egyetlen számról. Visszahívta, s legnagyobb meglepetésére ahvg.hu újságírónője, W. Judit vette fel a telefont. Aki csak annyit kért, hogy G. Fodor erősítse meg a verés tényét. Már mindent tudott! Az áldozat megdöbbenve csak ennyit mondott a telefonba: – Nem nyilatkozom! Majd bontotta a vonalat…
Honnan tudták?

Röviddel ezután mégis megjelent a cikk a hvg.hu-n, a Századvég Alapítvány munkatársának, a 888.hu főszerkesztőjének megveréséről. Pedig a megvert G. Fodor Gábor még el sem indult a rendőrségre!

Az esetnek nem volt más szemtanúja, csupán vele lévő kollégái, s persze a tettes és kísérője…

Vajon ki értesíthette G. Fodor megveréséről ennyire gyorsan a HVG újságíróját? A tettes vagy a kiküldött “tudósító”? Netán a megbízójuk?