A határvédők tiszteletére tartottak istentiszteletet szombaton a Veszprém megyei Hajmáskéren. A református templomban megjelentek a Magyar Honvédség veszprémi alakulatainak parancsnokai, a veszprémi rendőrkapitány és több polgármester, valamint a Légierő Zenekar is. A hálaadó istentiszteleten Bikádi László Károly lelkész azt mondta, manapság olyanok érkeznek hozzánk, akik nem tekintenek bennünket a felebarátaiknak, akik nem kérnek, hanem követelnek, akik nem adnak, hanem elvesznek, akik ha már a határokon belül vannak, kíméletlenül rabolnak és robbantanak, olyan emberek parancsára, akiket nem ismerünk. Ezért köszönettel tartozunk azoknak az egyenruhásoknak az áldozatukért, akik a mi biztonságunkért szolgálnak.
A migrációs válság kapcsán a hajmáskéri lelkész úgy fogalmazott, vannak helyzetek, amikor döntenünk kell, az életet védjük, a szabadságot védjük, hazát védjük, vagy ellenállás nélkül lemondva minden jogunkról, átengedjük magunkat a történelem viharainak.

A lelkész felidézte, sokan arra hivatkoznak, hogy Magyarországról is mennyien vándoroltak ki az első, majd a második világháború után, 1956 után. De ők becsülettel kopogtattak, elviselték a sorsukat, szabálykövető módon, beilleszkedésre vágyva élik azóta is az életüket.

Bikádi László emlékeztetett, a Szentirásban is meg van írva, hogy értékeinket védeni kell, a hazát, a hitet, az embert pedig őrizni. Az erőszak pedig akkor, ha gyermekeink érdekében kényszerünk rá, hogy nekik lehessen jövőjük, akkor valójában áldozat – jelentette ki Bikádi.

„Amikor ember emberre támad, védekezni kell, főleg katonai erővel az szörnyű dolog, de néha szükséges” – fogalmazott a lelkész. Mert mint mondta, ezek az emberek nem kérnek, nem a szánalmunkra apellálnak, vagy legfeljebb addig míg el nem jutnak a határig. Ha már bent vannak, kíméletlenül rabolnak, kíméletlenül robbantanak, olyan emberek parancsait teljesítik, akikről semmit nem tudunk.

“Jönnek, mint a sáskajárás. Jönnek és megszállnak minket” – vélekedett a lelkész.

Hozzátette, ilyenkor kerülnek elő a névtelen vagy meg nem nevezett hősök. Az ő szolgálatuknak, áldozatuknak az eredménye az, hogy itt lehetünk, még biztonságban Európa szívében.

„Vannak, akik ha majd kell, ezt az áldozatot vállalják helyettünk, vállalják a kihívást, a nehézségeket, ami ezzel jár. A minimum, hogy megkérdezzük, mit segíthetünk. A minimum, hogy azt mondjuk, te vagy a felebarátom, te rendőr, te katona, te önkéntes, te bárki, aki megteremted annak a lehetőségét, hogy én nyugodt lélekkel elmehessek vasárnap a templomba” – mondott köszönetet az egyenruhásoknak az istentiszteleten megjelenteken keresztül az Bikádi Károly.

Az istentiszteleten felszólalt Ipsits Csaba, veszprémi rendőrkapitány és Zentai László, a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, mindketten a katonák és rendőrök áldozatos szolgálatáról beszéltek, melyet több mint egy éve teljesítenek, távol a családjaiktól, olykor szélsőséges időjárási körülmények között, de teljes elhivatottsággal.

A hajmáskéri lelkész nem először hívja fel a figyelmet a határvédők szolgálatára.

A sólyi-hajmáskéri református lelkész nem először irányítja a figyelmet a határvédőkre és a migránskrízisre. Egy évvel ezelőtt, amikor először nagyobb létszámú rendőrt és katonát vezényeltek a határainkhoz, Bikádi több alkalommal vitte el civilek élelmiszer és gyógyszeradományát a szolgálatot teljesítő egyenruhásokhoz, majd a hideg beálltával az egyházközség szeretetszolgálata gyűjtött adományokat, és kérte a megye több polgármesterének támogatását, hogy felajánlásukból meleg téli aláöltözőket vásároljanak a rendőröknek.