A szlovén miniszterelnök figyelmeztette Angela Merkelt, hogy ha még több migráns érkezik a kontinensre, akkor nagy a veszélye annak, hogy szétszakad a nemzetközösség.
A múlt héten Angela Merkel német kancellár végighaknizta azon uniós tagországokat, melyeket drasztikusan érintett a migránsbefogadó politikája. Meglátogatta Ausztriát, Horvátországot, Bulgáriát és Szlovéniát, ahol a miniszterelnökökkel arról tárgyalt, hogyan is lehet egyben tartani a schengeni zónát.

A legkeményebb beszélgetést Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel folytatta, aki elmondta a kancellárnak, hogy szerinte az Európai Unió pengeélen táncol, hisz egyre több állam fenyegetőzik azzal, hogy túl sok migráns érkezett hozzájuk, így Németország felé deportálják majd őket.

Cerar a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta, Merkel vélhetően most kezdi csak felfogni, milyen nehézségekkel is kell megküzdeniük a tagországoknak.

Kétségtelen, hogy az ő “nyitott ajtós” politikája nem megoldás, és a jelenlegi helyzet nem mehet tovább. A kancellárnak arra kéne összpontosítania, hogyan is védje meg a határokat az illegális bevándorlóktól.” – fogalmazott Cerar.

Márciusban a volt jugoszláv tagköztársaság lezárta a határait a migránsok előtt, és a külső nyomás ellenére kijelentette, csak azokat az illegális bevándorlókat engedik át, akikről bebizonyosodik, hogy ténylegesen a háború miatt kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Az unió egyszerűen nem bír több migránst befogadni. Merkelnek meg kell értenie, hogy a befogadó politikája megbukott. Így nem lehet megoldani ezt a problémát. Ha ismét akkora tömeg indul meg a kontinens felé, mint tavaly, akkor abba könnyen beleroppanhat az unió.” – mondta Cerar.

A szlovén politikus szerint az uniónak a legfontosabb feladata az lenne, hogy pénzt küldjön a közel-keleti, ázsiai és afrikai országoknak, ezáltal akadályozva meg a migránsok Európába áramlását.Ha így megy tovább, egyszerűen gazdaságilag se fogjuk bírni a bevándorlókat ellátni.

Magyarország és Ausztria a legveszélyeztetettebb a migráció szempontjából, hisz rajtuk keresztül mennek a javarészt szír, iraki és afgán bevándorlók. Szerencsére ők saját kezükbe vették a sorsukat, így a megállapodásaiknak köszönhetően jelentősen lecsökkent az áthaladó migránsok száma.” – fejezte be mondandóját a szlovén miniszterelnök.