Recep Tayyip Erdogan szombatra virradóra biztosította a lakosságot, hogy ő még mindig az ország államfője, és arra sarkallta az embereket, hogy tartsanak ki, menjenek ki az utcára.


Erdogan a CNN Türk televízió egyik női riporterének a mobiltelefonjáról nyilatkozott egyenes adásban. Leszögezte: a puccskísérletet a hadseregen belüli kisebb csoport hajtotta végre, és szerinte ez a próbálkozás kudarcra van ítélve. Úgy fogalmazott, hogy egy “párhuzamos struktúra” által bátorított lázadási kísérletről van szó. Hangsúlyozta: erre megfelelő választ adnak majd.

A lakosságot biztosította arról, hogy egyelőre még ő az ország elnöke, és felszólította az embereket, hogy menjenek ki az utcákra, az egész nemzet fogjon össze, tagjai gyülekezzenek a tereken, így adjanak választ a lázadási kísérletre. Jelezte, hogy a felkelők drága árat fognak fizetni a bíróságokon. Bizonyosnak mondta, hogy ez az államcsínykísérlet rövid időn belül befejeződik.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint Erdogan azt mondta, visszatérőben van a fővárosba, Ankarába.

MTI