Abszurd komédiába illő eset történt Kassai Lajossal Mongóliában. A lovasíjász eleink nyomába eredt, és egy nem mindennapi rémálom részese lett.
Vissza az őshazába címmel írja meg mongóliai élményeit Kassai Lajos lovasíjász a mai Demokratában. Az ön lelki sólyomszemei előtt is a kincses vérét a vidékre csorgató lemenő nap sugarainál a távoli horizontot elmélyülten kémlelő, az élet értelmének mélységeit egyetlen hunyorításban kifejező rokonainknak szóló édesbús beszámoló jelent most meg? Egy frászt! Cigarettabűz, részegség, hányinger, mócsing, cinizmus – ezek az alábbi részlet kulcsszavai. (A továbbiakból persze kiderül, hogy a mongolok úgy általában remek nép, elsőrangú vendéglátók, dicséretesen őrzik a kultúrájukat, meg imádják a lovakat, de szegény Kassai Lajosnak azon az estén kisebb gondja is nagyobb volt annál, semmint hogy ezen morfondírozzon.)
„Egyik este vacsorameghívást kaptam egy mongol törzs vezetőjétől. Néhány kilométert utaztunk a várostól, mikor autónk megállt az étterem előtt. Belépve a helyiségbe, egy füstös, lerobbant kocsmában találtam magam. A vendégek pedig olyan téglagyári munkásoknak tűntek, akik ma kapták meg a fizetést, és betértek, hogy lerészegedjenek. Egyszerre szívták a cigarettát, ettek és ittak. A leves teának és tejnek a keveréke volt, és hogy fenntartsák az ittlétem alatt állandósult émelygést, egy kis mócsingos húst is dobtak a löttybe. Miután hullára ettük és hülyére ittuk magunkat, visszavittek a városba. Négyen zsúfolódtunk a kis személyautó hátsó ülésén, és próbáltuk egymásból térddel, vállal és könyökkel kipasszírozni a rizspálinkában úszó hétéves kecske földi maradványait. Miközben kanyarogtunk és zötykölődtünk a hazafelé vezető úton, úgy éreztem, elérkeztem teljesítőképességem végső határához, és ezen a drámai ponton az autó minden utasa rágyújtott.
Kiszállni a szálloda parkolójában, olyan volt, mint a megváltás. Kérdésemre, hogy miért nem maradnak itt, az volt a válasz, hogy ők csak a vendégnek kijáró tisztelet miatt utaztak velem, és már mennek is vissza. Egy órát szorongtunk a tisztelet jegyében. Na, ezzel a mondattal került fel az i betűre a pont. Ha fizikailag nem is, de lelkileg kicsúszott a lábam alól a talaj. De rendben is van ez így, hiszen azon a talajon, amin egy európai ember áll, csak egy ilyen cinikus hangvételű írás sarjadhat, ami enyhén szólva is csak foghíjasan tartalma valóságszerű képet egy idegen kultúráról.”
Realisztikus. Ti meg azt emeltek ki amit akartok, abból a részletből amit akartok.
VálaszTörlés