Folyamatosan nyomoz a rendőrség, ám a tettes még mindig nincs meg. A budapesti kislányt több mint két hete erőszakolták meg, a sérüléseit egy nevelőotthonban vették észre. Egész éjjel műtötték, és azóta is kórházban van. A házbeliek a nevelőapára gyanakodtak, a férfi tagad.
Bár a ház lakói korábban a kislány nevelőapjára gyanakodtak, a férfi mindent tagad. A 19 éves fiatalembert már többször kihallgatták a rendőrök, de meggyanúsítani egyelőre még nem gyanúsítottak meg senkit. A férfi a Blikknek azt mondta, se neki, se a családjának nincs köze a 2 éves kislány megerőszakolásához, szerinte lejáratták a nevét.

A férfi és a gyerek anyja szomszédok voltak. A nőnek meghalt a korábbi élettársa, utána jött össze a férfival. Az eset után elmenekült a házból.

Mint arról korábban a Faktor is írt, a nő 2 éves gyerekét valaki megerőszakolta, feltehetően egy eszközzel. A pici sérüléseit egy gyerekotthonba vették észre, onnan küldték a kislányt kórházba. A gyereket egész éjjel műtötték és bár az eset óta eltelt két hét, még mindig kórházba kell lennie, a Blikk korábban azt írta, hogy ki kellett venni a méhét. A lap azt is írja, hogy az anya a közösségi oldalán volt élettársa után sóvárog, a férfi azonban boldog képeket posztol magáról, amint épp egy kaszinóban játszik.