Az Országgyűlés elnöke szerint veszélyben vannak azok a keresztény értékek, amelyek Európát létrehozták és ma is összetartják.
Kövér László, mint fogalmazott: ha Szent Márton életútjára tekintünk, azt látjuk, hogy ő nemcsak egyházi ember volt, nemcsak az evangéliumot hirdette, de annak a folyamatnak is a részese volt, amely Európát mint közösséget létrehozta, a kereszténység alapjaira állította.

Ma, 1700 évvel Szent Márton születése, és kétezer évvel a kereszténység világhódító útjának elindulása után úgy tűnik, hogy az az Európa, amely a kereszténységből merítette erejét, erre építette fel civilizációját, mintha megfeledkezne saját alapjairól – fogalmazott a politikus.

Ha pedig szánt szándékkal szedik fel és rombolják az alapokat, akkor Európának nem lesz hosszú jövője.

Kövér szerint Közép-Kelet-Európában és benne Magyarországnak is van még tartaléka a keresztény értékrendből, ezért is tartja fontosnak, hogy Szombathelyen ünnepelhették meg Szent Márton születésének 1700. évfordulóját.

MTI