Pénteken a lengyel parlament népirtássá nyilvánította az Ukrán Felkelő Hadsereg által 1943-ban elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volinyi mészárlást. Egy orosz sajtóorgánum szerint Ukrajnában attól tartanak, hogy ez az EU országai részéről egy erőteljes jelzés arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben visszakövetelik a XX. században Ukrajnához csatolt területeket.
A lenta.ru azt írja, ezek a területi követelések egyre reálisabbnak tűnnek, hiszen Ukrajna aláírta a társulási egyezményt az Európai Unióval, és az európai törvények lehetővé tesznek egy ilyen procedúrát. Az ukrán gazdaság háború utáni összeomlása, és a keleti Donbassz régió elveszítése meghozhatja a szomszédos országok étvágyát, hogy visszaköveteljenek olyan területeket, melyeket sajátjuknak vallanak – írták.

A lap kifejti, hogy bár a lengyel vezetők határozottan tagadják ilyen törekvéseiket, tavaly a lengyel kormány létrehozott egy szervezetet, ami a nyugat-ukrajnai lengyel területek 1939-1940-es tulajdonviszonyait vizsgálja, és felveszi a kapcsolatot a lengyel örökösökkel. Több mint százezer lengyel családot vezettek vissza eddig, akik tulajdonát korábban államosították, majd menekülni kényszerültek a területről, és most állami segítséggel követelik vissza elődjeik földjeit.

Lvov – lengyel város?

Varsó soha nem mulasztja el a lehetőséget, és rendszeresen emlékezteti a kijevi kormányt, hogy Lvov egyszer lengyel város volt. A Lvov területén élő lakosság felének lengyel felmenői vannak – írták. 2008-ban Lengyelország meghozott egy törvényt, amivel a jelenleg Ukrajnához, Belorussziához, és a Baltikumhoz tartozó lengyel területek lakosainak megadta a lengyel vízum igénylésének lehetőségét, és a munkavállalási jogot. Egy évvel ezelőtt pedig a Szejm egy módosítást javasolt, ami lehetővé teszi, hogy az ezen területeken élők megkapják a lengyel állampolgárságot, ha már legkevesebb egy éve Lengyelországba költöztek. Az ukránok emiatt attól félnek, hogy ez a fajta “európai integráció” a lengyel állampolgárság tömeges osztogatásához vezet majd, ami az autonómia nyílt követelését vonhatja maga után – majd elkerülhetetlenül lengyel katonai beavatkozást, ami az Ukrajnában élő lengyel állampolgárokat hivatott védeni.

Kárpátalja hazatér

A lap külön kiemeli, hogy Magyarország is érintett lehet a határok újrarajzolásában: “jelenleg mintegy 150000-200000 magyar él Ukrajna Kárpátalja régiójában, és többségük magyar útlevéllel rendelkezik. A régióban számos kormányépületen az ukrán és a magyar zászló egyaránt fel van vonva” – írták. “2014-ben az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlésének magyar képviselője Kijevben kijelentette, hogy Kárpátalja egykor Magyarország része volt, Ukrajna pedig egy mesterséges állam.”A lap emellett azt írja “Orbán Viktor nem sokkal ezen felszólalást követően egyértelművé tette, hogy a kárpátaljai magyarok nem csak kettős állampolgárságot, de teljes autonómiát kell kapjanak.”

“Mintegy 94 ezer, magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljai lakossal valós lehetősége van annak, hogy a régió – vagy annak egy része – vissza akar térni magyar fennhatóság alá.” – írták.

Románia sem maradhat ki

A lap szerint Romániának területi követelései vannak Besszarábiára és Észak-Bukovinára vonatkozóan, melyek 1918 és 1940 közt voltak román fennhatóság alatt, de jelenleg ukrán megyékhez tartoznak. “Románia is aktívan osztogatja az állampolgárságot ezekben a régiókban” – írták.

Szakértők szerint a Krím-félszigeten tartott referendum Ukrajna minden nemzetisége körében nagy mértékben felerősítette a szeparatizmust. Mikola Malomuzs, az ukrán külföldi hírszerzés volt vezetője 2015-ben arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna szomszédai minden lehetőséget meg fognak ragadni ősi területeik visszaszerzésére, s ez mindössze amiatt nem történt meg eddig, mert ehhez nem voltak megfelelőek a nemzetközi körülmények. Malomuzs akkor azt mondta: “öt országnak vannak stratégiai-politikai érdekeltségei Ukrajnában, és területi igényei Ukrajnával szemben. Ha a dolgok kicsúsznak ellenőrzés alól, ezek közül néhány ország megszállást indíthat, saját állampolgárai védelmére hivatkozva.” A titkosszolgálati vezető kijelentését követően a szomszédos országok már több százezer állampolgárságot osztottak ki a saját határaik mentén, Ukrajnában élő kisebbségeknek.

Forrás: hidfo.ru