Július 10-én megkezdik az Ady Endre út felújítása. A munkák során a teljes útfelületet három szakaszba újra burkolják. Hétfőn kezdődik az első szakasz, a Thököly úti csomópont és a Gárdonyi utca közötti területen. Az útépítés idejére az adott szakaszokon a közlekedési lámpákat kikapcsolják, ilyenkor tárcsás jelzőőrök segítik a haladást. Az adott szakaszon közlekedjen óvatosan!
Indul az Ady Endre út felújítása

Az Ady E. u. útfelújítása 2016. 07. 11-én (hétfő) kezdődik az I. szakasz (Thököly úti csomópont és Gárdonyi G. u. közötti szakasz) aszfaltmarási munkálataival. Egyidejűleg két sávon marják majd az aszfaltot, a másik két sávon, jelzőőrös irányítással biztosítják a közlekedést mindkét irányban.

Július 11-re elkészül a Kassai

A Kassai út, Réz u. és Szántó krt. közötti szakaszán 2016. 07. 07-én (csütörtök) megkezdett aszfaltozási munkálatok 2016. 07. 11-ig folytatódnak. A munkálatok alatt jelzőőrős forgalomirányítás mellett félpályás útlezárás lesz érvényben. A forgalom mindkét menetirányban biztosított lesz.

Járdaépítés a Barros és Konstantik utakon

A Baross út és a Konstantin út kereszteződésében 2016. 07. 13-án (szerda) megkezdődnek a Baross úti járda Konstantin utcai átvezetésének kiviteli munkái. A munkálatok ideje alatt a Konstantin út első 10 méteres szakaszán félpályás útlezárás lesz érvényben.