Az Origo és a 888.hu is a rendkívül színvonalas popsi-cici műfajban számol be a Balaton Soundról, nagyon magasra téve ezzel az újságírás mércéjét. Tanulságul itt lehet megtekinteni a tuc-tuc live szettek és a vodkaszóda célcsoportok szociometriáját.
Nyugi, nem fogom azt írni, hogy „bezzeg az én időmben a Balatonsound”, mert öt éve voltam ott utoljára egy Portishead-koncerten, ami már akkor is antagonisztikusnak számított. Most meg egyenesen terrortámadásként hatna a Zamárdit megszálló combtetkós szinglik és a félmeztelen street workout szakosztályok szeletelésére. Inkább hasonlít ez az egész egy nagy kollektív habpartys agyhalálhoz, mint fesztiválhoz. Le lehetne ott forgatni az Amerikai Pite következő részét, akár.

Persze, nem a Mindentudás Egyetemét hiányolom a buliról, meg a Kirkegaard-idézeteket a csajok melltartójáról, de ez a „figyeljél már, eddig nagyon komoly a buli”-szintű stilisztikai vonal azért kissé youtube-gyanús. (lásd. még ebben a műfajban a „Sok itt a köcsög”.)

Otíliát és Lúciát a pasizási technikájukról faggatja a riporter, a válaszokból kiderül, hogy a két lány nem idén áll neki a phd-nek. Némi szellemi űrt látunk tátogni a fiúk megnyilvánulásában is, de ne csodálkozzunk, hiszen ők sem neolingvisztikai kongresszusra jöttek, hanem szimplán beszívni és szexelni, ugyan haggyá már, bakker! És ahogy a Zamárdiban zajló több napos bikinis casting felvételeit nézzük, a női különítmény is hasonló célokra tör, az internetes média rendületlen támogatásával.

Korunk Cassandrája, Michael Houllebecq írta Egy sziget lehetősége című alapművében:

„Ebben a nemzedékben végre tökéletesen megvalósult az ezeréves férfiúi projekt, amely manapság a pornófilmekben fogalmazódik meg a legvilágosabban: fosszuk meg a szexualitást minden érzelemtől, és tereljük tisztán szórakoztató síkra.”