Az Európai Unió és az Egyesült Államok között tárgyalás alatt álló szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) ellenzői amiatt tiltakoznak, hogy Brüsszel az Európai Parlament megkerülésével tárgyalna kényes kérdésekről.
A jövő héten kerül sor a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást előkészítő tárgyalások következő fordulójára, ám egy sor civil szervezet kifogásolja, hogy az Európai Bizottság olyan kényes kérdéseket is felvett a napirendre, amelyeket az Európai Parlament (EP) szerint elő sem szabadna venni, mivel az ezekkel kapcsolatos szabályozás erősen eltér az Atlanti-óceán két partján.

Erről az EP éppen egy évvel ezelőtt határozott. Csütörtökön a Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ (CIEL) 65 civil szervezet – köztük mezőgazdasági termelők és környezetvédők – nevében tiltakozó levelet küldött erről Martin Schulznak, az EP elnökének, s felpanaszolták, hogy az Európai Bizottság nem tartja tiszteletben az Európai Parlament TTIP-vel kapcsolatos rendelkezéseit.

Különösen fájó ez olyan amerikai termékek – főként élelmiszerek és kozmetikumok – esetében, amelyek az európai­tól nagymértékben eltérően szabályozott vegyszereket tartalmaznak.

Ezeknek a vegyszereknek a többsége – például rovarölők – az EU-ban be van tiltva, ám Brüsszel inkább fellazítaná a szigorú szabályozást, csak hogy minél előbb megszülessen a kereskedelmi megállapodás. David Azoulay, a CIEL vezető jogásza kijelentette: „A dolgok jelenlegi állása szerint a TTIP aláássa az unió megelőző szabályozásra irányuló törekvését, s ezzel megakadályozza az EU-t abban, hogy korlátozza a mérgező vegyszereknek való kitettséget.”

A civilek azt is kifogásolják, hogy Brüsszel még azelőtt eljuttatja az Egyesült Államoknak az EU szerződéstervezetét, hogy az Európai Parlament megtárgyalná azt.

Ennek a kedvezésnek a jóvoltából az amerikai kormánynak lehetősége lesz olyan törvények előterjesztésére, amelyek megtorpedózhatják a már létező európai javaslatokat.

Az Egészség és Környezet Szövetség (Heal) nevű civil ernyőszervezet szerint az engedmény nagy valószínűséggel növeli Washington nyomását az olyan anyagok szabályozásának fellazítására, mint például a hormonrendszert károsító kemikáliák.