Emelkedik jövőre az a keretösszeg, amelyet a nők korhatár alatti nyugellátására szán a kormány: idén 195 milliárd forint jutott erre a célra, míg jövőre 233 milliárd forintra emelkedik a keret, ez derült ki a 2017-es költségvetési javaslat Nyugdíjbiztosítási Alapra vonatkozó fejezetéből.
A számokból az olvasható ki, hogy a kormármány az ideinél valamivel kevesebb bevétellel számol a szociális hozzájárulási adó nyugdíjalapot megillető részéből és a munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulékból, így 2014 milliárd forint helyett csak 1989 milliárd forinttal kalkulál. Viszont a biztosított által fizetett nyugdíjjárulékokra vonatkozóan optimistább, így 1015 milliárd forint helyett 1094 milliárd forint bevétellel számolnak, míg az egyszerűsített foglalkoztatás utáni közterhekre vonatkozóan is jóval magasabb , 11 milliárd forint helyett 15 milliárd forint bevétellel számolnak.
A nők korhatár alatti nyugellátása és a korhatár felettiek öregségi nyugdíjára szánt összeg is jóval az ideinél , az idei 2473 milliárd forinthoz képest már 2501 milliárd forintot szán a kormány erre a célra. Csökken viszont a hozzátartozói nyugellátások összege jövőre: az idei árvaellátásra 34 milliárd forintot szántak, ehhez képest már csak jövőre 31 milliárd forinttal számol a kormány, csökken az özvegyi nyugellátásra szánt keret is az idei 338 milliárd forinthoz képest csupán 334 milliárd forintot szánnak erre a célra.
Jövőre nem fog változni a nyugdíjbiztosítási költségvetési szerv költségvetése, ugyanakkora összegből tudnak gazdálkodni a személyi juttatásoknál és a dologi kiadásoknál is, mint idén.
Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!
Forrás: penzcentrum.hu