A feltörekvő országok növekedésének lelassulása ellenére kissé optimistábban ítélik meg, de a vártnál gyengébbnek látják német elemzők és befektetők a gazdaság kilátásait.
A mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet kedden közzétett, a német gazdasági szereplők következő hat hónapra vonatkozó várakozásait tükröző hangulatindexe 3,3 ponttal, 4,3 pontra emelkedett márciusban. Banki szakértők arra számítottak, hogy az index 5,4 pontra nő.

Ugyanakkor a német gazdaság aktuális helyzetének megítélése romlott, az index 50,7 pontra csökkent a februári 52,3 pontról.

Kedvezőtlenebbnek látják a pénzpiaci szakértők az eurózóna kilátásait, a várakozásokat jelző mutató 3 ponttal, 10,6 pontra, az aktuális helyzet megítélését tükröző index pedig 3,8 ponttal, 11,8 pontra csökkent márciusban.

A fő bizonytalansági tényezők a szakértők szerint a fontos feltörekvő országok várható fejlődése, az olajár alakulása és az euró árfolyamának változásai.

Az Európai Központi Bank legutóbbi monetáris ösztönző intézkedései láthatóan nem befolyásolták túlzottan a várakozásokat - mondta Sascha Steffen, a ZEW illetékes igazgatója.

Az index 216 elemző és befektető körében március 7. és 21. között végzett felmérés alapján készült.

Forrás: MTI