Pénteken délelőtt egy orvosi eszközöket áruló férfi jelent meg egy idős házaspár budakeszi házánál. Vásárlási utalványt adott nekik, amellyel állítása szerint a cége által forgalmazott orvosi eszközöket vehették volna meg.
A 30 éves, tardosi férfi a 80 éves embereket kikérdezte betegségeikről, majd vért vett tőlük. A mintákat a helyszínen "meg is vizsgálta". Azt mondta, hogy a vizsgálat alapján orvosi műszeres kezelésre van szükségük, ezeket a műszereket pedig tőle vehetik meg.

A férfi az orvosi eszközök működését a házaspáron akarta bemutatni, de már nem volt rá lehetősége, ugyanis az idős emberek egyik ismerőse elküldte.

A férfit már az utcán várták a rendőrök: előállították, majd kihallgatták. Kuruzslás miatt kezdtek ellene eljárást – írja a police.hu.