Az MSZP szerint nem igaz, hogy a népszavazási törvény volt a témája annak az őszi egyeztetésnek, amelyen a párt nem vett részt, azon "csupán" a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásával kapcsolatos technikai szabályokról lett volna szó.
Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált így, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön azt mondta: a kormány az ősszel felajánlotta az érdemi tárgyalás lehetőségét a népszavazási törvény módosításáról, de az MSZP akkor nem akart egyeztetni.

Harangozó Tamás szerint Völner Pál "nem finoman csúsztatott, hanem konkrétan hazudott", ezzel pedig egyrészt "újra ráirányította a figyelmet arra, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak nem állt szándékában semmit tenni a népszavazási káosz megakadályozásáért", másrészt "mindezért még a felelősséget is magára húzta". Ezért Völner Pálnak, Trócsányi László igazságügyi miniszterrel együtt be kellene adnia lemondását - vélekedett.

Hozzátette: az MSZP válaszlevelében kezdeményezte, hogy az egyeztetés témái közé kerüljenek bele érdemi kérdések, többek között a népszavazásra vonatkozó teljes szabályrendszer felülvizsgálata, a közvetlen hatalomgyakorlás eszközrendszerének kiterjesztése. Levelüket pedig azzal zárták, hogy ezekben a témákban érdemes és szükséges ötpárti egyeztetést folytatni, és amennyiben erre a kormány nyitott, akkor az MSZP készen áll az egyeztetésre - fejtette ki a szocialista politikus, megjegyezve: ez volt az a feltétel, ami Völner Pál szerint teljesíthetetlen a kormányzat számára.

MTI