Tavaly 5 és fél százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ami 0,3 százalékkal jobb a 2014-es adatnál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az élelmiszer- és az azonos jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,4 százalékos növekedést regisztráltak, az egyéb termékek forgalma pedig 7,6 százalékkal bővült. Üzemanyagból tavaly 7,1 százalékkal értékesítettek többet, mint 2014-ben.
A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kiigazított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben egyformán 3,4 százalékos volt a növekedés decemberben és az egész év alatt. A nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal nőtt a forgalom decemberben és 7,6 százalékos volt az egész éves növekedés. Az üzemanyag-eladások decemberben csak 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi magas bázist, de az év során 7,1 százalékkal szárnyalták túl a 2014-est.

MTI