Szerdán egy japán székhelyű telekommunikációs óriás bejelentette, olyan mobiltelefon-értékesítő áruházat nyit, ahol elsősorban Pepper robotok szolgálnak ki, a néhány emberi kolléga pedig csak a segítő szerepét ölti fel.
Pepper, a japán Softbank távközlési konszern humanoid robotja az első a világon, amely képes az emberek érzelmi reakcióinak és a testbeszédnek az olvasására.
A fejlesztő SoftBank Corp szerint humanoid robotjai tavasszal egy héten át - március 28-tól április 3-ig - maguk vezetik majd a tokiói Omoteszando bevásárlónegyedben lévő boltot.

Mijaucsi Ken, a vállalat vezetője a szerdai sajtóeseményen kifejtette, egyelőre nem tudják, mi lesz a végeredmény, de a kísérlet mindenképpen izgalmasnak ígérkezik.  A Pepper World néven tartott kétnapos kiállításon azt is bejelentették, öt-hat Pepperrel kívánják ellátni az üzletet.

A vásárlók információkat kérhetnek majd tőlük a különféle telefonbeállításokkal kapcsolatban, azoknak pedig, akik vásárolni szeretnének, a robot megpróbálja egymaga végigvinni a vásárlási folyamatot. Peppernek egyelőre gondjai vannak az emberek személyazonosságának ellenőrzésével szerződések írásakor, ezért nagy valószínűséggel eme folyamatban szüksége lesz emberi segítségre.

Pepper tavaly nyáron debütált,  Mijaucsi szerint már több mint 500 vállalat alkalmazza is. Úgy hiszi, a gép az emberi munkaerő hiányában szenvedő cégeknek nyújthat megoldást.

A humanoid robot könnyen közlekedik irodákban és otthonokban, emellett képes a beszélgetésre. A felhasználók a mellkasán helyet kapott érintőképernyő révén választhatják ki a megfelelő alkalmazást.

Piacra dobásakor szinte pillanatok alatt elkapkodták, de a korai sikerek ellenére a vállalat a következő egy-két évben még nem várhat profitot az eladásokból.

Forrás: The Japan Times/Mashable