Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén csütörtökön. 
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,06 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,05 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,38 százalékkal emelkedett nyitáskor. 

Szerdán csökkenéssel zártak az indexek. A Dow Jones 0,89 százalékkal 17 729,68, az S&P 500-as mutató 1,10 százalékkal 2079,51 pontra, a Nasdaq Composite pedig 0,64 százalékkal 5123,33 pontra süllyedt.

A kőolaj világpiaci ára emelkedik. Közép-európai idő szerint csütörtök délután fél négy körül a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári szállításra hordónként (159 liter) 40,48 dollárba került, 54 centtel, 1,35 százalékkal drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára januári szállításra hordónként 1 dollár 3 centtel, 2,44 százalékkal, 43,53 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A nyugat-európai tőzsdék zuhanórepülésre váltottak, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke ismertette a kormányzótanács döntését a mennyiségi enyhítési program kiterjesztéséről, illetve a vásárolt eszközök körének kibővítéséről. A piacokon csalódást váltott ki, hogy a kormányzótanács nem emelte a program havi 60 milliárd eurós keretösszegét.

Ennek megfelelően a főbb nyugati-európai tőzsdeindexek erős mínuszba kerültek, és fél négy körül a frankfurti DAX-30 index 2,32 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,85 százalékkal, a londoni FTSE-100 index pedig 0,79 százalékkal állt előző napi záróértéke.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0802 dollárt adtak, 1,76 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Forrás: MTI