Gádos Péter rendezővel a Hajnali Láz című film apropóján készítettünk interjút, amelyben a film apropóját jelentő családi "élet-helyzet" lételemi voltát firtattuk s amelyben választ kerestünk a film megszületésének inditatási koncepciójának morális folyamataira. 
Miért várt 17 évet szülei történetének filmre vitelével?

1998 augusztusában, apám halála után a mamám átadott nekem 2 csomag levelet. Ezek 50 évvel korábban íródtak… Akkor, 17 évvel ezelőtt megszületett az a vágy, hogy majd ebből egy film szülessen. Akkor ez nem tűnt merész elhatározásnak, mert viszonylag gyorsan írok forgatókönyvet és a levelek elolvasása igen nagyon megütött. Úgy tűnt, hogy pillanatok alatt szárba szökkenhet egy filmterv. Aztán nem így történt: hetekig egyetlen használható gondolat sem jutott eszembe. Elkezdtem analizálni a tehetetlenségemet, és oda jutottam, hogy valószínűleg lelki okokból nem megy az írás...

Azon kezdtem morfondírozni, hogyan létezik, hogy apám, aki egy tehetséges íróember volt, soha nem foglalkozott a varázslatos megismerkedésükkel, de még csak a levelezésüket sem vette elő soha. Úgy éreztem, hogy ez nem véletlenül alakult így: talán apám azért nem írta meg, amiért nekem sem sikerül – maga az individuális történet áll ellen. Gyönyörű mese, de megírhatatlan; adomaként működik, de annál nem több.

Eltelt nagyjából 7 év, amikor egy barátom megkérdezte, hogy nem akarok-e beszélni a mamám egyik sorstársával, aki szintén Bergen-Belsenből szabadult, utána pedig ugyancsak Svédországban ápolták. Elmentem ehhez a nénihez, aki elmesélte a saját canossáját. Fura, de ez felszabadított. Pontosan emlékszem, aznap este otthon beugrott nekem egy szituáció, ez lett végül a regény és a film kezdőjelenete is. A holokauszt-túlélőket szállító hajó Lübeckből Malmőbe menet kiköt egy svéd kisvárosnál. A mólónál biciklis asszonyok várakoznak, egy-egy csomag süteménnyel, amit ők sütöttek a túlélőknek. Olyan inspiratív volt ez a kép és annyira jó volt megírni!

Ez annyi terméketlen év után sikernek tetszett, hetek alatt elkészült a forgatókönyv első változata! Ezek talán épültek bennem az előző 7 évben, csak addig ennek soha semmi kézzel fogható jele nem volt… Gyártottam a forgatókönyv különböző változatait, viszont éppen a beadás pillanatában összeomlott a magyar filmtámogatási rendszer. Akkor szűnt meg Magyar Mozgókép Alapítvány és egyértelmű volt, hogy néhány évig irgalmatlanul nehéz lesz pénzhez jutni. Ekkor, 2009-ben döntöttem úgy, hogy regényt írok a szüleim történetéből: ez már viszonylag egyszerű volt, persze teljesen másképp kellett gombolni a kabátot… Három évvel később a film is zöld utat kapott, és az az érzésem, hogy a regény jótékony hatással volt a később temérdek alkalommal átírt forgatókönyvre.
Hogyan választotta ki filmje főszereplőit és a mellékszereplőket?

Olyan embereket kerestem, akiket ért már valami veszteség, akik tudták már, hogy mi a halál. A casting ezért aztán abból állt, hogy próbajelenetek helyett diskuráltunk egymással. A problémát az jelentette, hogy legtöbbjükkel akkor találkoztam életemben először. Három perc ismerettség után, már az édesanyjukkal való kapcsolatukról faggattam őket, hogy milyen tragédiák történtek a családjukban. Belekérdeztem a szerelmi életükbe, a csalódásaikba, érdekelt a gyűlöletük és szerelmük tárgya. Tulajdonképpen ez a casting a tapintatlanság csimborasszója volt. Sokan hárítottak, de az volt a cél, hogy viszonylag hamar megtaláljam azokat, akiknek volt valamiféle traumatikus pont az életében és erről képesek beszélni is. Fájdalmas volt, nemcsak a színészeknek, hanem nekem is, de végül megtaláltam az én színészeimet. Ezt úgy értem, hogy azokat a színészeket, akikre aztán feltétel nélkül rábízhattam ezt a történetet…

Schruff Milánt sok forduló után választottuk ki, egy idő után nem volt kérdés, hogy ezt a szerepet neki találták ki. A női főszereplő megtalálása viszont nagyon nehezen ment. Piti Emőkét Sára Juli ajánlotta, aki a filmünk casting directora volt. Intimitásokról faggattam Emőt is. Drámákról, halálról, traumákról. Arról, hogy mikor érezte úgy, nincs tovább? Emő egy történettel válaszolt. Úgy tíz percen át mesélt, nem lehetett közbe szólni. Egyszer csak magam mögé néztem, és azt láttam, Laci (Seregi László, operatőr) törölgeti a szemét, Péter (Horgas Péter, art director) a fal felé fordul, mert nem akarja, hogy lássák, mennyire meghatódott, Juli pedig az arcát a tenyerébe temeti.
Aztán észrevettem, hogy nekem is csorognak a könnyeim. A probléma megoldódott. Emő lett a filmbeli Lili.
Hogyan készítette fel színészeit a szerepeikre?

„Színházi” próbákat tartottunk. A film kezdése előtt 2 hónappal a film legfontosabb jeleneteit hetekig elemeztük, gyakoroltuk, próbáltuk jelzett díszletek között. Ezeket is rögzítettük videóra. Emő megnézte az anyámmal készült riportfilmet. Volt egy svéd dokumentumfilm, amely 1945-ben készült, és az egyik Németországból érkezett menekült transzport történetét dolgozta fel – ezt a filmet „kötelezővé” tettem a főszereplők számára.

Egy dologhoz kellett ragaszkodnom: ennek a valóságos történetnek a szereplői igen rossz állapotban voltak 1945-ben. Soványak voltak és betegek. Emő ebből a szempontból „ideális” volt: nem kellett rákészülnie a szerepre. De másoknak, például Milánnak, Petrik Andreának, Kovács Lehelnek alaposan le kellett fogynia a forgatás kezdetére. Ez némely esetben 10-12 kilót jelentett. Szegény Lehel többször is megtette ezt az „utazást”, mert többször is kijelöltük majd elhalasztottuk a film indulását…

Milyen volt a közös munka a saját szüleit megjelenítő főszereplőkkel?

Igyekeztem magam meggyőzni, hogy felesleges összehasonlításokat tennem. Emő és Milán nem az én szüleimet játsszák, hanem ők egy szerelmi történet két főhőse! Két szuperérzékeny, alázatos, különösen tehetséges színészről van szó, álom volt velük dolgozni.
És a külföldi vendégszínészekkel?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy a mamámat alakító Gila Almagorral összehozott. Ő Izrael legnépszerűbb színésznője, számtalan koprodukciós film főszereplője, és – nekem talán ez volt a legfontosabb – egy nagyformátumú, lenyűgöző személyiség. Nem volt nehéz megnyerni a szerepnek. Szerette a könyvet és már az első találkozásunknál úgy beszélgettünk a történelemről, a holocaust sorsról, az egy életen cipelt súlyokról, mintha gyerekkorunktól kezdve ismertük volna egymást. Az ő egészen unikális (és rendkívül tragikus) életútja már akkor megrendített. Három felejthetetlen napot forgattunk aztán vele Jeruzsálemben.

Két svéd színész szerepel a filmben Anna Ascarate és Roger Strom. Egy különös házaspárt alakítanak ők, és a filmbeli szerepük sokat mondó história. Történt ugyanis, hogy a svédek a koprodukció egyik feltételének azt szabták, hogy kerüljön a filmbe olyan utalás, amely nyilvánvalóan érzékelteti, hogy Svédország nem egyértelműen csak segítőkész szerepet játszott a háború után. Szerintük feltétlenül hangot kell kapnia annak is, hogy a svéd polgárok jó része várakozással tekintett a náci Németországra, s ezt a történelmi igazság érdekében igenis érzékeltetni kell még egy magyar játékfilmben is. Így került a forgatókönyve s ezzel a filmbe is egy svéd család, amelyben a férfi Hitler-rajongó.
Miért érezte szükségét, hogy külföldi színészek alakítsanak bizonyos szerepeket?

Nem feltétlenül éreztem így, de mikor a koprodukciós partnerek beszálltak a filmbe, ez kikerülhetetlenné vált. Így került bele a történetbe az előbb említett Gila Almagor is. A svéd házaspár szerepénél is egyértelmű volt, hogy csakis helyi színészek alakíthatják őket. Sokáig úgy volt, hogy az egyik svéd orvost, Svensson doktort is svéd játssza. Ő a szerepe szerint németül beszél egyébként a betegekkel, így Milánnal és Emővel is. De aztán – nagy szerencsémre – nem sikerült egyeztetnünk a kiválasztott svéd színésszel, és így került a filmbe Gyabronka József. Ő, aki egyébként nem beszélte a nyelvet, 6 hónap alatt elképesztő szinten tanulta meg a szövegeit németül, s csodálatos alakítást nyújt. Máté Gábor játssza a másik svéd orvost, Lindholmot. Neki is meg kellett tanulnia egy speciális nyelvet: a történet szerint második felesége magyar, ezért „svéd kiejtéssel” beszéli nyelvünket. Megkértünk egy hazánkban dolgozó svéd diplomatát – egyébként amatőr színészt! – hogy Lindholm doktor összes szövegét mondja fel kazettára. Gábor ennek alapján sajátította el azt az unikális nyelvhasználatot, zseniálisan, melynek alkalmazásával ezt a bonyolult lelkületű, tragikus sorsú figurát alakítja.

A film vizuális koncepciója hogyan született?

Nagyon fontos döntést hoztunk a film formanyelvét illetően. Ennek az az előzménye, hogy bejutottam a Svéd Filmarchívumba, ahol döbbenetes korabeli dokumentumokat találtam. Ezek brutális erejű anyagok voltak, valóságtartalmukat és feldolgozási módjukat tekintve. Azt a felismerést szülték, hogy fekete-fehér filmet kell csinálunk, és azokkal a módszerekkel, ahogyan 1945-ben ezek a dokumentumfilmek készültek. Azzal a szikársággal, minimális kameramozgatással, plánozással. Ráadásul így néhány számunkra felejthetetlen snittet be is csempészhettünk az általunk készített moziba.

Az eddigi tesztvetítéseken nagyjából százan látták a filmet, és nekünk igazi elégtételt jelentett, hogy senki nem tudta felfedezni az eredeti archív felvételeket. Azaz a mi stílusunkat a ’45 környékén készült dokumentum-híradók formavilágához igazítottuk. Laci oly módon világított, a tárgyi világ esetében, a helyszíneknél pedig azt a hitelesség faktort próbáltuk becélozni, amely ezekből a „megtalált” felvételekből sugárzott.

A 41 napig tartó forgatás helyszínei Jeruzsálem, Svédország és Magyarország voltak. Hogyan találták meg a megfelelő filmes helyszíneket? Jártak és forgattak az eredeti svéd helyszíneken is?
Jeruzsálemben többször jártam már, most Horgas Péterrel és Seregi Lacival több napra kiköltöztünk és belaktuk a várost. A film első változatában még jóval több jeruzsálemi helyszín szerepelt, imádtuk őket, de ahogy a film karcsúsodott, úgy hullott ki az izraeli helyek többsége. Örökké sajnálni fogom őket… Svédországban többször jártunk terepszemlén. Először Göteborgban és környékén találtunk eredeti, tehát 50 évvel ezelőtti tábort, kórházat, de aztán, mikor az első svéd koprodukció összeomlott, Göteborgtól 300 kilométerre északra költöztünk, Avestába. A nehézséget inkább az jelentette, hogy a barakk belsőket itt Magyarországon építettük fel és ügyelnünk kellett az „összejátszásokra”. A film kezdő viszont jelenetét ott vettük fel, ahol az valóban történt, Gotland szigetén. Ez egy olyan különös táj, amely egyébként rekonstruálhatatlan lett volna…

Nem lehetett könnyű feladat egy zömében hidegben, télen játszódó történetet leforgatni. Milyen nehézségekkel találkoztak a munka során?

Igen, hideg volt. Főleg, mikor az éjszakákat forgattuk Svédország északi vidékein. De úgy van ez, hogy mindenki tart ezektől, öt rétegben felöltözik, és aztán valahogy észre sem veszi, hogy mínusz 15 fokban töltötte el az éjszakát. Nyilván úgy felszökik az adrenalin, hogy a hideg egyáltalában nem számít…

Melyek a legmaradandóbb emlékek a forgatásról?

A Miklóst alakító Schruff Milán mindig a papám jellegzetes gesztusairól faggatott, és egyszer elmeséltem neki, hogy amikor az apám nagyon fellelkesült vagy elgondolkodott, akkor a bal kezével meglegyintette a fülét. Ezen ötven éven keresztül sokat nevettünk és ironizáltunk, hiszen teljesen önkéntelen mozdulat volt, sokszor észre sem vette. Milán ezt megjegyezte, és két hónappal később egy jelenet próbáján előhozta ezt a mozdulatot. Az szíven ütött. Azon a próbán már szemüveget hordott, és sovány volt, lehetett vagy 52-53 kiló, borostásan, karikás szemekkel állt velem szemben, és meglegyintette a bal fülét! És akkor „megjelent” a papám. Átsuhant az angyal felettem.
GÁRDOS PÉTER rendező

Az 1948. június 8-án született rendező az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-orosz szakán végzett 1971-ben. Előbb rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában. Első játékfilmjét a Hunnia Filmstúdióban készítette (Uramisten). 2005-ben A porcelánbaba című Lázár Ervin novella-adaptációja elnyerte a 36. Magyar Filmszemle Legjobb rendezőnek járó díját, a Diákzsűri különdíját, és a Gene Moskowitz-díját. Tréfa című 2009-es műve a 40. Magyar Filmszemle Legjobb rendezés díját. HAJNALI LÁZ című első regényét 30 nyelvre fordították le.

Filmográfia:

2015 – Hajnali láz
2009 - Tréfa
2006 – Az igazi mikulás
2005 - A porcelánbaba
2001 - Az utolsó blues
1998 – Üstökös (kisjáték)
1994 – A brooklyni testvér
1991 – A skorpió megeszi az ikreket reggelire
1989 – A hecc
1986 – Szamárköhögés
1984 – Uramisten
1978 – Ketrec (kisjáték)
1977 – Lidérc (kisjáték)


Fontosabb díjak:

2010 – Moszkva, a Nemzetközi Detektívfilmfesztivál különdíja
2010 – Magyar Filmkritikusok Különdíja
2009 – Ourense – A Zsűri Speciális Elismerése
2009 - Budapest, Filmszemle, a Legjobb Rendezés Díja
2008 - „Budapestért” díj
2006 - Kritikusok Díja: Legjobb Férfiszínész, Legjobb Női Epizód (Az igazi Mikulás) Legjobb Férfi Epizód (A porcelánbaba)
2005 – Leeuwarden – Matad’or - Nagydíj
2005 - Moszkva, az Orosz Kritikusok Diplomája
2005 - Budapest, Filmszemle, a Legjobb Rendezés Díja
2005 – Budapest, Filmszemle, a külföldi kritikusok Moskowitz Díja
2003 - Houston, Ezüst Remi
2002 – Kairó, Arany Piramis
1999 - Budapest, legjobb TV-showműsor - Kategóriadíj
1998 – Montecatini, a Zsűri Különdíja
1997 – Salerno, az Olasz Moziszövetség Díja
1989 – Balázs Béla díj
1989 – Bludenz, Nagydíj
1989 – Vevey, Golden Pierrot,
1988 – Troia, Legjobb Rendező Díja
1988 – Frankfurt, Nagydíj
1987 – Chicago, Arany Hugó
1987 – Montreál, Fipresci Díj
1985 – Chicagó, Ezüst Hugó
1985 – Montreál, a Zsűri Különdíja

Fontosabb színházi rendezések:

2003 - Goldoni: A patikus
2002 – Shakespeare: Othello
1999 – Vargas Llosa:A rossz nő
1998 – Kander-Ebb: Chicagó
1996 – Schikaneder-Mozart: A varázsfuvola
1991 – Baum-Presser- Sztevanovity D: Óz, a nagy varázsló
1989 – Andersen: Hókirálynő

Fontosabb televíziós munkák:

2003 - 2009 – Magyar Elsők – (ismeretterjesztő sorozat) művészeti vezető
1998 - Showbálvány - sorozatműsor
1996 - Éretlenek (ifjúsági játékfilm sorozat )
1994 – A lyoni omnibusz ( irodalmi sorozatműsor)
1992 – Csendélet ( magyar-francia kopr. televíziós film)
1991 – Öt kicsi indián - sorozatműsor
1989 – A sápadt démon ( magyar –francia Tv-film )
1989 – Az első szerelem – sorozatműsor

Irodalom:
2010 – Hajnali láz (regény, Olvasósarok kiadó)


Összeállította Bencze Attila - Pólus Online