A szlovén parlament szerdai rendkívüli ülésén hivatalos állásfoglalást kért Borut Pahor államfőtől az országot sújtó migrációs válsághelyzetről és a horvát határszakaszon uralkodó állapotokról.
A képviselők - kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt - egyhangúlag fogadták el az ellenzéki javaslatot, amely felszólítja a köztársasági elnököt, hogy nyilvánítson véleményt a menekültválság miatt kialakult szlovéniai helyzetről.
Pahornak csütörtökig át kell adnia hivatalos írásos állásfoglalását, vagyis egy napja van arra, hogy a szlovén hadsereg főparancsnokaként véleményt mondjon az ország migrációs politikájáról. A parlament az elnöki állásfoglalás birtokában folytatja majd csütörtök délután a válsághelyzetnek szentelt, az ellenzék kérésére összehívott rendkívüli ülést.
Az ellenzéki pártok azért kérték a rendkívüli ülés összehívását, mert szerintük a kormányt felkészületlenül érte az országot sújtó menekülthullám, túl lassan reagál rá, miközben a helyzet mára már tarthatatlanná vált. Kifogásolják továbbá, hogy bár Borut Pahor elnöki jogosítványaival élve felszólalhatott volna a parlament rendkívüli ülésén, mégsem tette.
Az ellenzék azt javasolja, hogy Ljubljana szigorítson a biztonsági intézkedéseken. A kormányzó baloldali koalíció viszont azt állítja, hogy megtette a megfelelő lépéseket a migránsválság kezelésében, és kordában tartja a menekülthelyzetet.
Forrás: MTI

0 Megjegyzések