Hozzávalók:
Piskótához:
1 piros ételfesték , vagy piros színű szörp amivel színezzük a piskótánkat, 4 tojás, 4 ek cukor, 4 ek liszt, 1 cs. sütőpor, 1 csipet só ( ebből 4-szer kell ugyan ez a mennyiség, hogy 4 piskóta lapunk legyen. Ha nagyon szép nagyra feljön a piskótánk azt cérnával meg is felezhetjük így nem kell újabb adag piskótát sütnünk. A lényeg hogy 4 piskóta lapunknak kell lennie. )
Krémhez:
1 cs. vaníliás cukor, 1 kis rumaroma, 3 dl meggylé, 3 ek cukor, 3 ek lekvár, 3 ek kakaópor, 10 dkg vaj
Mázhoz:
15 dkg cukor, pár csepp málnaszörp, 1 tojás, 1 étcsoki
Elkészítése:
Első lépésben süssük meg a piskótáinkat a megszokott módon. A tojásokat sárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjét a csipet sóval keményre felverjük, majd ezt a sárgájához keverjük, lassan adagolva hozzáadjuk a lisztet és a sütőport is. Figyeljünk arra hogy 2 piskótának a felét színezzük és úgy osztassuk el a tepsiben. Előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütjük a kibélelt kivajazott,kilisztezett tepsiben.
4 piskóta lapnak kell lennie ha megvan mind hagyjuk hűlni. Közben előkészítjük a krémet,amihez a hozzávalókat egyszerű mozdulatokkal egyneművé dolgozzuk. Ha ez megvan picit hagyjuk pihenni a krémet.
Utolsó lépésben elkészítjük a mázat ahol a tojásoknak csak a fehérjére lesz szükségünk amit alaposan összedolgozunk a cukorral,majd hozzáadjuk a szörpöt.
Ezután összeállítjuk a süteményünket, a lapokat megkenjük a krémmel,figyelve arra hogy a rózsaszín rész ellentétese legyen egymásnak :) Addig rétegezzük és krémezzük amíg el nem fogy a piskóta lapunk. A tetejét megkenjük a mázzal és olvasztott csokival megbolondítjuk.
Forrás: www.sutemenyeim.ga
Forrás: www.sutemenyeim.ga
0 Megjegyzések