Az Alitalia szerint eddig 80 millió euró kárt okozott a légitársaságnak a Róma-Fiumicino repülőtéren májusban keletkezett tűz.


A légitársaság pénteken a honlapján közölte, hogy a pontos összeget még nem összesítették, mert a Leonardo da Vinci repülőtér azóta sem tért vissza a tűz előtti, megszokott üzemeléshez.

Silvaso Cassano, az Alitalia vezérigazgatója a közlés szerint azt mondta, Fiumicinón a problémák akkor kezdődtek, amikor nem megfelelő fejlesztéseket hajtottak végre nem megfelelő tervek alapján, emellett most a repülőtér inkább a diszkont légitársaságokra figyel, közben az Alitalia használja egyedül bázisként a légikikötőt,  részesedésük több mint 50 százalékos a gépforgalomból.

Május 7-én hajnalban a nemzetközi járatokat kiszolgáló 3-as terminál poggyászkiadójában keletkezett tűz, három ember füstmérgezést kapott. 

Fiumicino Olaszország legforgalmasabb repülőtere, 2014-ben 38,5 millió utast szolgáltak ki.

Forrás: MTI