Az év elején létrehozott csoport, amely Hillary Clinton 2016-os elnökjelöltsége mellett korteskedik, komoly támogatottságot szerzett az elmúlt hónapokban – írja a New York Times. Az azonban még mindig kérdéses, hogy Clinton vállalja-e az újabb megmérettetést.
 

2013 év elején alapították meg azt a csoportot, amely már most elkezdte gyűjteni a támogatókat, szervezni az önkénteseket a 2016-os kampány előkészítése érdekében. Támogatóik száma mára már elérte a tízezres határt. A „Ready fo Hillary" elnevezésű csoport elsődleges célja, hogy széleskörű választási és pénzügyi támogatást szerezzenek az egykori first lady-nek a Demokrata Párton belüli és a republikánus ellenfelekkel szemben is. A kezdeményezés vezetője egy olyan önkéntes, aki részt vett Clinton 2008-as kampányában is.

Már most sikerült tekintélyes mennyiségű pénzt gyűjteniük: több mint egymillió dollárt. A csoport igyekszik minden olyan céghez és adományozóhoz eljuttatni programját szerte az Államokban, akik a Demokrata Pártot támogatják. Több olyan külsős tanácsadóval is sikerült felvenni a kapcsolatot, aki már dolgozott Clintonnal, sőt, Obama támogatói közül is egyre többen csatlakoznak a csoporthoz. Pedig eleinte nem sok sikert jósoltak a kezdeményezésnek, viszont később kellő médiafigyelmet kapott ahhoz, hogy életben maradjon, és tovább növekedjen.

Ahogy a Huffington Post is megírta, a héten együtt ebédelt Hillary Clinton Obama elnökkel a Fehér Házban – már nem először azóta, hogy elhagyta a külügyminiszteri hivatalt. Ezek a találkozók alkalmasak lehetnek arra, hogy Obama támogatásáról biztosítsa a következő elnökválasztáson. Az elnöknek azonban nehéz lesz eldönteni, hogy a két közeli demokrata párti szövetségese, Hillary Clinton és Joe Biden, jelenlegi alelnök közül ki mellé álljon.

Maga Hillary Clinton eddig nem vette fel a kapcsolatot a csoporttal és nem is nyilatkozott terveiről. Időt kért támogatóitól arra, hogy végiggondolhassa jövőjét - bár a mozgalom teljesítménye mindenképp befolyásolhatja a döntés meghozatalában.