Az Attraction megríkatta a zsűrit, akik állva tapsolták meg őket. A produkciót még Simon Cowell is méltatta, a közönség pedig rájuk szavazott.

Aratott a magyar csapat az angol tehetségkutatón, a Britain’s Got Talent versenyen. A Szűcs Zoltán alias Real Action által betanított és vezetett Attractiont hatalmas ováció közepette kísérték le az egész világon követett műsor színpadáról. A zsűri és a közönség egyaránt teljes átéléssel és meghatottsággal követte végig a produkció minden pillanatát, amely a szombat esti műsor zárószáma is volt egyben.



A zsűri két hölgy tagja könnyek között mondott a szám végeztével pár dicsérő mondatot az Attraction társulatának. A műsor kiagyalója és a zsűri ügyeletes kötekedője, Simon Cowell, aki mindig talál csomót a kákán, ezúttal csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róluk. A továbbjutókról a tévénézők dönthettek szavazataikkal, a közönség pedig egyetértett az ítészekkel. Innen is gratulálunk a csapatnak.

Forrás: http://www.borsonline.hu