A meteorológiai szolgálat óránként 123 kilométeres erősségű
széllökést is regisztrált a településen, a helyiek a Híradónak
elmondták: ilyet még nem láttak.
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben vonultak ki a
tűzoltók. Az OKF közlése szerint elsősorban az erős szél és a jégeső
okozott gondot. Szabolcsban 9, Szolnok megyében 4 embernek kellett
kiköltöznie otthonából.
Hódmezővásárhelyen heves zivatar vetett véget a kánikulai forróságnak. A
fél óráig tartó felhőszakadást viharos erejű széllökések kísérték,
jégesővel, utóbbi elsősorban a növényekben okozott kárt. Cegléden az
intenzív jégeső 19 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg, Körösszakálon
pedig egyben szakította le a szél egy tornacsarnok tetejét szombat este.
Egy szemtanú a Híradónak elmondta: ilyet nem látott eddig. Mintha
tornádó lett volna – emlékezett vissza Gurbai Csaba. A leszakított tetőt
napokon belül pótolni kell, a csarnok ugyanis nem maradhat fedetlen. A
településnek azonban erre nincs pénze, abban bíznak, hogy a vis maior
keretből kaphatnak segítséget. A katasztrófavédelemmel egyeztetve
kárjelentést készítünk, és vis maiorra pályázunk – közölte Samók Gyula
polgármester.
A meteorológiai szolgálat óránként 123 kilométeres erősségű széllökést
is regisztrált. Több épület tetőszerkezete is megsérült a kidőlt fák és a
szél miatt, a viharban a tűzoltóknak egy ideig szüneteltetni kellett a
mentést a heves eső miatt. A meteorológiai szolgálat vasárnapra több
megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki heves zivatarok és
felhőszakadás miatt.
0 Megjegyzések