A kamaszok és az ő lázadó életterük
Egy kamaszszoba kialakítása nem kis kihívás. Ennek oka
nagyon egyszerű: amíg egy kisgyereknek gyakorlatilag minden tetszik, amit mi
csinálunk, addig ez egy kamasznál éppen fordítva van. Nincs az a pénz, amiért
beismerné, hogy amit mondunk, az még akár jó is lehet, és persze az is biztos,
hogy amit ő elképzelt, az a legjobb. Sajnos azonban ez nem minden esetben
megvalósítható, így mindketten – vagyis ő is és mi is – kénytelenek leszünk
kompromisszumokat kötni. Lássunk néhány alap mozzanatot, ami a gyerekszoba és a
kamaszszoba között különbség.
Egy dolog teljesen biztos. Amikor átalakítjuk a csemeténk
szobáját, hogy egy kicsit felnőttesebb legyen, az első dolgaink között kell,
hogy szerepeljen a színek megváltoztatása. Ezt csak abban az esetben kerülhetjük
el, ha már jó előre elterveztük, hogy hogyan is fog festeni a kamaszszoba, és
ennek megfelelően adtuk meg a színt a gyerekszobához is. Nem kell megijedni,
hiszen a ma kapható, egyrétegű falfestékeknek köszönhetően nem olyan drága, és
főleg nem bonyolult egy szoba átszínezése. Mindenesetre mielőtt nekifognánk,
mindenképpen beszéljünk a gyerekünkkel is, elvégre ez az ő szobája, olyan
legyen, amilyet ő szeretne. Valószínűleg majd egy keveset finomítani kell az
elképzelésein, de ez legyen a legnagyobb gondunk.
Ha lehetőségünk van rá, akkor attól se riadjunk vissza, hogy
a bútorokat átfessük. Ez nem olyan egyezrű feladat, de azért nem is
kivitelezhetetlen.
Asztal
A kamaszok szobájának mindenképpen elengedhetetlen része az
íróasztal. Ez nem is kérdéses, hiszen enélkül a darab nélkül gyorsan
hátfájáshoz vezetne a leckeírás. Emellett az asztal alkalmas arra is, hogy a
számítógépet elhelyezzük rajta. Igen ez sajnos szinte muszáj. Bármennyire is
arra szeretnénk ösztökélni a gyereket, hogy a szabadban töltse az idejét, a
számítógép megléte sok esetben már szinte kötelező. Az iskolához mindenképpen
jó, ha van, és a barátaival is így cserélgetnek információt. Tehát ennek helyét
ne hagyjuk ki az elképzelésekből.
Tárolók
Ezekre mindenképpen szükségünk lesz. Sokra. A kamaszok
szobájában valahogy mindig több dolog van, mint amennyit el lehet pakolni,
ezért a tárolók mindig jól jönnek. Amikor kiválasztjuk őket, kövessünk egy
alapszabályt: azon túl, hogy jó nagy hely legyen bennük, az is fontos szempont,
hogy könnyű legyen őket megtölteni. Amikor rászólunk a gyerekre, hogy rakjon
rendet a szobájában, akkor az megtörténik 10 perc alatt. Ez igaz akkor is, ha a
szoba berendezése nem teszi lehetővé, hogy ennyi idő alatt ténylegesen rendet
csináljuk. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez alapon kell
cselekedni. Ha a gyerkőc mindenképpen 10 perc alatt pakol el, akkor tegyük
lehetővé, hogy ennyi idő alatt valóban végezzen (hogy az után arra emlékszik-e,
hogy mit hova tett, az már más kérdés, de nincs olyan bútor, ami ezt helyette
megoldaná).
Díszek
Ez legyen a gyerkőc gondja. Az alap díszítő lehetőségeket
persze mi is megoldhatjuk (úgy, mint csillár, szőnyeg, stb.) de például a
falakat többnyire érdemes szabadon hagyni. Nem lesznek sokáig csupaszok, előbb
vagy utóbb megjelennek a zenekarok, modellek, vagy énekesek poszterei, amik a
gyerekünk számára tökéletes díszek lesznek, akkor is, ha szerintünk ez nem a
legjobb megoldás.
Forrás: szepzold.hu
0 Megjegyzések