„Örökké szerelmesnek kellene lennünk, a akkor nem kellene összeházasodnunk” – írta egykor Oscar Wilde. Egy friss amerikai tanulmány ellentmond az ír költő-írónak: a házaspárok között is lehet hosszú éveken keresztül romantikus viszony.

A Stony Brook Egyetem pszichológusai összesen huszonöt tanulmányt elemeztek ki, hogy a hosszú és rövid távú párkapcsolatokban működő számos mechanizmusról teljesebb képet kapjanak. A kutatók a viszonyokat három kategóriába sorolták be: különbséget tettek romantikus, szenvedélyes és baráti jellegű kapcsolatok között. „Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a romantikus szerelem egyet jelent a szenvedélyes szerelemmel” – mondja Bianca Acevedo, a kutatók vezetője – „ám ez óriási tévedés. A romantikus szerelemnek megvan a kellő intenzitása, elkötelezettség jellemzi, s a szexuális vonzerők is jól működnek, ugyanakkor nem tapasztalható az a ’lila köd’-féle megszállottság, ami a szenvedélyes szerelem sajátja” – magyarázza a szakértő.

Szenvedély – rövid boldogság?


A kutatók kritériumai szerint a romantikus kategóriába sorolt párok – legyen szó akár rövid, akár hosszú távú kapcsolatról – bizonyulnak a legboldogabbnak. A partnerek jóval kiegyensúlyozottabbak és öntudatosabbak voltak, mint a másik két kapcsolattípusba tartozók. A szenvedélyes szerelmen alapuló kapcsolat résztvevői rövidtávon ugyan elégedettnek tűntek, ám ugyanez hosszabb távon már nem volt elmondható róluk. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem törvényszerű, hogy egy idő után minden párkapcsolat barátságba torkolljon: „a pároknak tudniuk kell, hogy a kapcsolaton belüli romantika igen is elérhető cél, magától azonban nem fog teljesülni, hanem mindkét félnek sokat kell tennie érte, hogy a kapcsolat elején tapasztalható lángolás ne forduljon halványuló pislákolásba” – teszi hozzá Acevedo is.

Forrás: http://fokuszbanano.hu/