Naponta 670 ezer ember fordul meg az ország patikáiban. A közel 2500 gyógyszertárban évente hárommilliárd forintot kültünk el, így egyáltalán nem mindegy, hogy azt a tetemes költést milyen helyen tesszük meg. Ezt felismerve,ismét lehet szavazni a Kedvenc Patikára.

Újságokban - kivágható szavazócédulán - és az interneten is lehet majd hamarosan szavazni a "Kedvenc Patikám"-ra, vagyis arra a gyógyszertárra, amelynek szolgáltatásaival a leginkább elégedettek vagyunk. A kedvenc ellátóhelyre idén már harmadik alkalommal lehet leadni a voksokat. - A kampány legfontosabb céljai közé tartozik, hogy kiderüljön, az országban mely patikák szolgáltatásaival elégedettek leginkább a betegek, illetve, hogy melyek az elégedettséget befolyásoló tényezők - mondta dr. Mikola Bálint, a kezdeményezés életre hívója.

A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke hozzátette: a kampány idén is igyekszik felhívni a figyelmet a patikai munka fontosságára, és a betegek érdekeire egyaránt. Kedvenc Patikám lehet bármely olyan aktív gyógyszertár és patika, amely Magyarország területén működik.

A szavazatokat a  nyomtatott lapokban található szelvényeken is le lehet adni, teljesen anonim módon, 2012 június 1-től, szeptember 30-ig. A nyertes patika Eskulits Tamás szobrászművész egy alkotását viheti haza - illetve a kirakatba.

Az elmúlt években egyébként 10 ezernél is több szavazat érkezett a fehívásra, ami szervezők szerint azt mutatja, hogy az emberek szívesen hálálják meg szavazatukkal a jó patikai, gyógyszerészi szolgáltatásokat.


A kampány főtámoatója idén is a Roche Magyarország Kft.

Forrás: webbeteg.hu