Az egykori izomkolosszus, Russell Crowe olyannyira elhanyagolta a testét, hogy már alig lehet ráismerni. De a rajongó hölgyeknek az énekes, Michael Bublé igazi külseje is csalódást okozna.

A szívdöglesztő sztárok esetében ugyanaz a helyzet, mint a szexbombáknál, a hétköznapi arcuk, alakjuk messze elmarad a filmvásznon megismerttől.
Gerard Butler, a 300 című filmben hihetetlenül izmos volt, ami nem csoda, hiszen hónapokig készült a szerepre kőkemény edzésekkel és diétával.
A 300 című filmre sokat gyúrt Gerald Butler, ma már nehezen tudná akcióhősként eladni magát





2010-es nyaralásán azonban úgy gondolta, hogy már nem kell annyira odafigyelnie a súlyára, aminek meg is lett az eredménye. Az izomkolosszusból hirtelen egy pocakos középkorú úr lett, de azóta mintha ismét visszanyerte volna régi formáját.
Az énekes Michael Bublé világszerte több millió nő szívét dobogtatja meg a hangjával, és nem utolsósorban kifogástalan külsejével. Akik látták a Grammy-díjas dalos 2011-es nyaralásán készült képeket, azt hihetnék, hogy nem is ugyanazt az embert látják, mint aki a lemezborítóról mosolyog rájuk.



John Travolta a hetvenes évek egyik szexszimbóluma volt és a gyengébbik nem megőrült a színész szexi csípőmozgásától. Ma már Travolta sem az a fess férfi, aki korábban volt, és szinte folyamatosan ingázik a súlya. Egyszer csont soványra fogy, a következő hónapokban pedig sörhasat növeszt. Most éppen megint úgy tűnik, hogy összeszedte magát, de kérdés, hogy ezt az állapotot meddig fogja tartani, de mentségére szolgáljon, hogy már 59 éves.



Talán a leglátványosabban a Gladiátor című film főszereplője, Russell Crowe hanyagolta el a testét. A 49 éves ausztrál színészt azóta inkább Dagiátorként emlegetik, ugyanis amikor éppen nem forgat, akkor jókora úszógumikkal a derekán sétálgat Hollywood utcáin. Crowe mostanában már csak nyomokban emlékeztet régi önmagára, és a barátai szerint a zsíros ételek mellett az alkoholt sem veti meg.




Fotók: Profimedia-Reddo